Megrendítő nyílt levélben fordul lányához Weisz Fanni édesanyja

nlc | 2018. Augusztus 03.
Weisz Fanni anyukája nem ér el máshogy gyermekéhez, úgy érzi, eljutott a falig.

Kétségbeesés váltotta fel a reményt Weisz Fanni édesanyjánál. Alig pár hete állt kamerák elé Ágnes hogy szeretetéről, támogatásáról biztosítsa lányát távolról is. Úgy gondolhatta, ez a gesztus áthidalhatja a közte és Fanni közt lévő szakadékot, de nem így lett.

Az asszony nyílt levélben fordult Fannihoz és párjához, akik már szinte semmilyen formában nem kommunikálnak vele. „Számomra ismeretlen emberek próbálják irányítani, befolyásolni siket lányomat, akitől jelenlegi párja elzár. Telefonján úgy kommunikál, mintha a lányom lenne, teljesen furcsa, kislányom természetével ellentétes dolgokat műveltet a gyermekemmel. Önökben jogosan vetődik fel a kérdés: miért nem csinálok semmit?” – írja Ágnes, aki úgy véli, a nyilvánosság maradt az egyetlen esélye.

A levélben hosszan sorolja a kérdéseket, melyekre választ vár Hajmásy Pétertől, Fanni párjától. „Miért burkolózik hallgatásba a cég körül kialakult NAV-problémánál? (…) Mit érez, amikor látja, hogy a kislányom csontsovány? Mit érzett akkor, amikor belökte a kislányomat orvul, hátulról egy medencébe, és mindezt megosztotta Facebook-oldalán?” Kemény kérdések, amikre Ágnes valószínűleg sosem kap választ.

A teljes levél a Borsonline-on olvasható.

Exit mobile version