Sztárok

Unokája születik Ábrahám Editnek

Andorai Péter és Ábrahám Edit nemsokára nagyszülők lesznek – fiuk, Péter júniusi esküvője után régi vágyuk is teljesül.

Ifj. Andorai Péter júniusban vette feleségül szerelmét, Dorinát, akit három éve egy fellépésen ismert meg. A fiatalok egyik legnagyobb vágya is valóra vált: a frigyre már úgy került sor, hogy tudták, év végére szülők is lesznek. Ezzel nemcsak kívánságuk teljesült, de Péter szüleié is, hiszen Ábrahám Edit és Andorai Péter végre nagyszülőkké válnak.

A fiatal színész a lakodalom részletei után kislánya születéséről is beszélt: 

Amint kiderült, hogy kislányt várunk, azonnal mondtam a nevét: Léna. Dorinának is nagyon tetszett, így nem volt vita. Ahogy az sem volt kérdés, hogy apás szülés elé nézünk. Nagyon szeretnék ott lenni a kislányunk érkezésénél

– mesélte a Story magazinnak Péter, aki arról is mesélt, hogyan árulta el a szüleinek, hogy kisbabája lesz. 

Részletek a ma megjelent Story magazinban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése