Veszélybe került Pintér Tibor és Frida kapcsolata

nlc | 2018. Augusztus 28.
Pintér Tibor barátnőjének nincs még meg teljesen a helye a színész életében, és ez bizony rosszul érinti a lányt.

Pintér Tibor és barátnője, Friderika együtt érkezett a múlt héten Bajára az akkor még bemutatás előtt álló István, a király csapatépítőjére, de látszott rajtuk, hogy nincs köztük minden rendben. Nem is tagadták a feszült helyzetet.

„Tibor gyakran a fejemhez vágja, hogy semmi nem jó, amit csinálok” – mondta Friderika, hozzátéve: időnként úgy érzi, a színházi csapat sem igazán befogadó, pedig ő szeretne sokkal több mindenben segíteni a kedvese oldalán.

A Blikk kérdésére Pintér Tibor is elismerte, hogy komoly konfliktusok vannak közöttük a párjával, és ebben ő is hibás.

„Lakva ismerszik meg az ember. Én a társulatért élek-halok a hétköznapokban, ráadásul Fridinek szokatlan lehet a művészlét, nehezen illeszkedik be a csapatba. Ebben nem ő a hibás, egyszerűen mindenkinek megvan a feladata, és Fridi még nem találta meg az övét. Segít, ahol tud, ám be kell vallanom, sokszor én magam veszem ki a kezéből a munkát, mert szeretem, ha minden úgy van elvégezve, ahogy szerintem a legjobb… Én vagyok a társulat igazgatója, a darabok producere, rendezője, többnyire főszereplője is, így rengeteg mindenre kell figyelnem. Fridi helyét is meg kell találnunk ebben a rendszerben, de ezen még dolgoznunk kell együtt” – mondta Pintér Tibor.

Exit mobile version