Sztárok

„Benézzünk a reluxa mögé?” – Régi tévéműsorok, amelyek odaszegeztek a képernyők elő

Régen indult annyi új tévéműsor, amennyi idén ősszel kerül a képernyőre. Sok színes, szagos, kreatív, sokszor a képzeletet is felülmúló produkciók mellett jólesik nosztalgiázni és felidézni, hogy mik szögeztek oda minket a doboz elé 10, 20 vagy éppen 30 évvel ezelőtt.

Nem kell választani, hogy jobbak vagy rosszabbak az új műsorok a régieknél, hiszen változnak az idők. Némelyik retró műsor ma is megállná a helyét, míg mások tényleg csak egy adott korszakban működtek. De nézzük akkor, mi számított régen (vagy nem is olyan régen) menőnek. 

Még az RTL Klub és a TV2 híradásainak a végén is voltak egykor sporthírek, azonban hamar el kellett búcsúzniuk ettől a nézőknek. De ki ne emlékezne a 80-as, 90-es években a köztévén TS néven futó Telesport-adásokra! Az ifjú Palikra vagy Gundel Takács Gáborra, ahogyan bordó vagy talán májbarna zakóban, egy hatalmas művirággal a háttérben mondták el a sporteredményeket. Na jó, biztosan akadnak, akiknek erről már fogalmuk sincs, de mutatjuk. 

A cikk írása közben kiderült, hogy még arra is sokan emlékeznek, milyen volt a Telesport főcíme régen. Ettől talán csak a Delta főcímdala maradt meg jobban az emlékezetünkben.

1988-tól futott szintén a köztévén Geszti Péter műsora, az ÁSZ, ami évekig volt az egyik legnépszerűbb hétvégi ifjúsági műsor. A recept egyszerű volt. A fura hajú, nagy dumás Geszti minden héten más-más városban tűnt fel, és töltötte meg a helyi stadiont. Közben bemutatták a város tehetségeit, legyen szó autóversenyzőkről, matekzsenikről vagy énekesekről. Az emberek pedig megszavazhatták, hogy ki legyen az ÁSZ! Ennek hatására egy generáció jegyezte meg, hogy: „Vagyok, aki vagyok, ugye mellém állsz, lehetek még nálad ász.”

Az, hogy ma már nincs sok értelme a zenei tévécsatornáknak, nagyban a YouTube-nak köszönhető. De a 90-es években egyszerűen imádtuk a legújabb klipeket felvonultató műsorokat.

Bochkor Gábor régen és most – felismerted? (fotók: YouTube) 

Ilyen volt a Klip mix, amit még Bochkor Gábor is vezetett. Nehéz elfelejteni, hogyan ült a pink zakóban, pumuklira zselézett hajjal a sárga tárcsázós telefon mellett. Mentségére: akkor ez volt a divat. A szerencsések pedig még Zoltán Erikával is találkozhattak, persze csak akkor, ha postai úton elküldték a helyes megfejtést. És nem, nem csak egy kattintás volt kikeresni a Google-ból a helyes választ. 

Friderikusz Sándor annyi műsort gyártott a magyar tévécsatornáknak, hogy csak azokkal is meg lehetne tölteni egy külön anyagot. Mi most az Osztálytalálkozót emeljük ki, amely még a TV2 „csigatévés” korszakában volt képernyőn. Az adásokban két ismert ember és egykori osztálytársaik küzdöttek meg egymással. Ne feledjük el, hogy ez még a Facebook térhódítása előtt volt, így olykor igazán megható régi nagy találkozásoknak is tanúi lehettünk. Az viszont tény, hogy az Osztálytalálkozót leginkább a 30 felettiek tudták élvezni, akiknek már eltelt annyi év az érettségi óta, hogy bennük is felmerült a nosztalgiázás vágya.

Ma már nehéz elképzelni, hogy régen képesek voltunk órákat ülni a telefon előtt szilveszter éjszaka, hogy az akkor korszerűnek számító betelefonálós játékokkal pezsgőt vagy készpénzt nyerjünk. Gerjedtek a vonalak, bummoztak az emberek, nevettek a műsorvezetők. Senki nem nyomkodta az okostelefont (mert nem volt), és kis szerencsével a lencsét már úgy kanalazhattuk éjfél után, hogy egy tízezressel több volt a zsebünkben. Ó, azok a 80-as évek!

Tánciskola a tévében? Naná! Persze, ma már kedvesen mosolygunk az Én táncolnék veled táncoktató sorozaton, de 1983-ban azért ellestek belőle egy-két lépést az akkori fiatalok. Bécsi és angol keringő, polka, tangó, charleston, rumba vagy mambo? Ebben a produkcióban mindent megtanulhattunk. A zenét a Bergendy-zenekar szolgáltatta. Azon ma is mosolygunk, ahogyan öltönyben próbálják megtanítani a nézőknek a rock&rollt és a diszkótáncokat.

Nem voltak rikító fények, drámai zene és ordibáló műsorvezető. A Van benne valamiben annyi történt, hogy Vágó Istvánnal szemben tehetséges játékosok ültek, akik barkochbában fosztották ki a Centrum áruházak által berendezett alkalmi kirakatokat, amelyeket reluxák takartak el. A régi műsorkészítésbe még az is belefért, hogy a stábnak nem sikerült időben berendezni a hátteret, így törték-zúzták a későn odarakott nyeremény mosógépet.

Nyitókép: Felvétel a MALÉV nemzetközi légikisasszony-vetélkedőjén. Balra Vitray Tamás műsorvezető. (Fotó: fortepan)

Vegyél részt a kutatásunkban!

A kérdőív kitöltése anonim, és az internetezési szokásokat mérjük fel benne. A részletekért kattints!

KITÖLTÖM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése