Orosz Barbi még sosem volt szerelmes

nlc | 2018. Szeptember 08.
Bár Orosz Barbara a munkájában nagyon sikeres, és élete egyik legizgalmasabb időszakát éli, az igaz szerelem eddig valahogy elkerülte.

„Eddig még nem találkoztam olyan férfival, aki mellett igazán önmagam lehettem volna” – mondta a Blikknek Orosz Barbara, majd hozzátette, tisztában van azzal, hogy nem könnyű eset, sőt leginkább olyasvalaki, akivel nehéz lépést tartani, ennek ellenére sem pánikol. Biztos benne, hogy számára is van megfelelő pár, és ő hajlandó kivárni, míg egymásra nem találnak.

A producer-műsorvezető a lapnak tett egy meglepően őszinte vallomást is: elárulta ugyanis, hogy érzése szerint még sosem volt szerelmes. „El akartam hitetni önmagammal, hogy na majd most, ez már biztosan az, de valójában nem történt még meg. Azt mondják, akkor vagy szerelmes igazán, ha mindent meg akarsz adni a másiknak, de velem ilyen még soha nem fordult elő.

Orosz Barbi beszélt arról is, szerinte a párkapcsolatok ma már egyre kevésbé tiszták, épp ezért igyekszik odafigyelni arra, hogy kivel ismerkedik meg.

Exit mobile version