nlc.hu
Sztárok
Falusi Mariann: „Mindig isteni pasijaim voltak”

Falusi Mariann: „Mindig isteni pasijaim voltak”

Mérhetetlen a szabadságvágya, és kívülről úgy tűnhet, hogy az életébe nem is férne bele egy párkapcsolat. Falusi Mariann viszont árnyaltabb történetet mesélt.

Harminc éve már, hogy Falusi Mariann és Lang Györgyi összeállt egy fesztivál kedvéért, és azóta a zenekaruk, a Pa-dö-dő sikere töretlen. Ők ketten az első perctől összhangban voltak, amit a Nők Lapja interjúban úgy fogalmaztak meg, hogy Mariann megtalálta az ikertestvérét. A barátságuknak nagy jelentősége van mindkettőjük életében, és már nem először került szóba, hogy talán éppen ez a szoros kötelék akadályozta Falusi Mariannt a párkapcsolataiban. 

„Nekem mindig isteni pasijaim voltak, de Györgyi halálra üldözte őket, mert azt gondolta, nem elég jók nekem. Féltett a csalódástól, és mivel elég tisztán látja a dolgokat, többnyire igaza is lett.”

Mint kiderült, ezen felül nemigen beszélnek a férfiakról, Mariann egy régi barátnőjével, Zsuzsával szokta megosztani, amikor a szokásos éves nyaralásukat töltik kettesben. 

„Egész életemben olyan férfit kerestem, aki önmagában valaki, és akivel akkor vagyunk együtt, amikor nekünk jó. A pasi nekem arra kell, hogy neki tudjak dőlni, meg tudjam vele beszélni a dolgokat, és hozzá lehessen bújni. De ehhez meg kell találni a megfelelő partnert, hogy ne olyan legyen, aki a fejemen ül, és mindennap zöldborsó főzeléket kell neki csinálni. Én az a típus vagyok, aki mindent mással szeret csinálni. (…) Szerintem disznóság elvárni valakitől, hogy ugyanaz érdekelje, ami engem.”

Falusi Mariann (Fotó: Smag)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top