A Madách Színház színészét, a Nyerő Párosban is szereplő Sánta Lászlót egy segítőkésznek szánt megjegyzés miatt kezdte ütlegelni egy férfi a nyílt utcán. Ráadásul az agresszor segítséget is kapott: a cirkuszt látva egy másik férfi is odalépett, és ő is adott pár pofont a harminchét éves színésznek.
„A jó magyar mondás szerint jártak el velem: csak a fejét, hogy meg ne sántuljon. Túlélem a sérüléseket, de mégis roppant kellemetlen, mert az én munkámban fontos a megjelenés” – mondta keserűen a Blikknek Sánta, aki csúnya monoklit szerzett a bal szeme alá.
Sánta elmondása szerint az utcán megkocogtatta egy hölgy vállát hogy figyelmeztesse, nyitva maradt a táskája. A nővel lévő férfi ezt annyira zokon vette, hogy üvöltözve elküldte melegebb éghajlatra a színészt, aki ezen annyira meglepődött, hogy megpróbálta megmagyarázni, hogy ő csak segíteni akart. Erre kapott egy hatalmas pofont.
„Szinte egy másodperc alatt történt az egész, megkaptam az első, majd a második jobbost, aztán hirtelen megjelent még egy férfi a színen, tőle is kaptam párat, aztán kiderült, hogy nagyon gyorsan tudok futni. Lehet, hogy gyáva dolog volt, de egy 68 kilós, vézna gyerek vagyok, esélyem nem lett volna a két kétajtós szekrény ellen” – mondta a színész, aki reméli, a sminkesek a színházban el tudják tüntetni az arcát csúfító kék-zöld foltokat.