Sztárok

Nyilatkozott felesége Boros Lajos műtétje után

A népszerű rádiós már lábadozik. Boros Lajos szívműtétje nem tűrt halasztást.

Sokáig nem kerülhetett sor Boros Lajos szívbillentyű-műtétjére, a műsorvezetőnek először ugyanis híznia kellett pár kilót, majd a prosztatájával is gondok adódtak. Szerencsére azonban az akadályok elhárultak, és elvégezhették a kis híján életmentő műtétet Boroson.

A rádiós azóta – érthető módon – visszavonult a közönségtől, még a Facebookon sem volt aktív, ami miatt egyre több rajongója fejezte ki aggodalmát. Felesége most megtörte a csendet, de sejtelmesen csak annyit mondott: „Lajos hamarosan ismét jelentkezik majd, ez biztos.”

Borosnak ez volt a második szívműtétje idén, az év elején pacemakert ültettek be az egykori bumerángos mellkasába. „Sokat elárul, hogy végre megint használja a telefonját, nincs kikapcsolva. Bár nem tűnik nagy dolognak, de az, hogy régi jó barátja, Voga János lányáról, Vikiről már egy videót is megosztott a közösségi oldalán, egyértelműen azt jelenti, hogy visszatért. Aktív és tevékeny, ennek mi örülünk a legjobban. Még egy kis idő kell neki, és ismét olyan lesz, mintha mi sem történt volna” – mondta bizakodva a műsorvezető barátja a Blikknek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top