Sztárok

Iszak Eszti: „Gyerektestűnek neveztek”

„Gyerektestű vagy, én a helyedben nem mutogatnám magam!” – ilyen és ehhez hasonló negatív kommenteket kap a közösségi média felületein Iszak Eszti, aki rendszerint áldozatául esik az internetes zaklatásnak.

A cyberbullying jelenség a mai fiatalokat érintő egyik legelterjedtebb probléma, így Iszak Eszti, Molnár Nini és Csecse Attila mellett az Influencer Festival minden résztvevője és olyan világmárkák is kiállnak a tudatos, felelős social media használat mellett, mint a Coca-Cola. A cég teljes vállszélességgel kiáll a cyberbullying, vagyis az internetes zaklatás jelensége ellen. Iszak Eszti már modellként belefutott ebbe, amit eleinte nagyon nehezen viselt.

Iszak Eszti eleinte nagyon rosszul viselte a negatív kommenteket

„Könnyű azt mondani, hogy ne foglalkozz vele, hiszen a kommentelő, trollkodó, zaklató nem is ismer, de nehéz figyelmen kívül hagyni az internetes bántalmazást. A nagyon durva kommenteket törlöm, amit viszont nem érzek jogosnak, abba beleállok. Legutóbb például gyerektestűnek neveztek, amire reagáltam is, hogy sajnos senki nem kérdezte meg a születésemkor, hogy milyen alakot szerettem volna, ezt a testet kaptam, ezt kell szeretnem, ebben kell jóléreznem magam” – mesélte Iszak Eszti.

Sajnos a cyberbullying nem válogatja meg az áldozatait, viszont nem csak az áldozatokkal, de a bántalmazókkal is el kellene beszélgetni, megnézni a miértjét, hiszen ezek mögött mindig valamilyen frusztráció áll.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top