Szabó Győzőt a közös alkotás hozza közel a fiához

nlc | 2018. Szeptember 26.
Szabó Győző sokadjára viszi Misi fiát az Andrássy úton nyáron megnyílt élményközpont interaktív játszóterére, ahol a közös élmények közelebb hozták őket egymáshoz.

Ha valaki tudja, mi a közös alkotás élménye, az Szabó Győző, aki a ’90-es évek eleje óta különböző színtársulatokban játszott, több tucat filmben szerepelt, számtalan film hőseinek szinkronhangját kölcsönözte, s teszi ezt most is, szinte a nap 24 órájában.

„Bár grafikusnak készültem, hamar rájöttem, hogy az egy magányos szakma, ezért boldogan csatlakoztam annak idején a Táp Színház elődjéhez. A színházban egymásra vagyunk utalva, egymást inspiráljuk, és fantasztikus, amikor a közös alkotásból megszületik egy-egy darab” – meséli Győző, aki megdöbbenve nézi, hogy a mai fiatalok mennyire magukba fordulók.


„Elképedve látom, hogy a fiatalok lépten-nyomon valami kütyüt babrálnak, azon keresztül »beszélgetnek«, de még ha egymás mellett is állnak, akkor sem dumcsiznak, hanem nyomogatnak valamit. Az gondolom, hogy egyre magányosabbak” – mondja a színművész, aki nemrég felfedezte magának az Andrássy Élménycentrum interaktív játszóterét, ahová többször vitte már el kisfiát, de saját bevallása szerint ő is jól érezte magát. „Baromi jót szórakoztunk, nemcsak a fiammal, de a többiekkel is, közösen. Kicsit olyan volt, mint a színház, ahol a közös alkotás közel hozza egymáshoz az embereket. Biztos vagyok abban, hogy az ilyen játékok segítik a gyerekeket kiszállni a kütyük magányából” – mondta Szabó Győző.  

Exit mobile version