nlc.hu
Sztárok
Itt az első fotó Pál Dénes családjáról

Itt az első fotó Pál Dénes családjáról

Pál Dénes nem az a sztár, akinek a magánéletéből hosszas esszéket tudnánk írni, mert amennyire lehetett, kikerülte az erre vonatkozó kérdéseket. Most kivételt tett.

A Meglepetés magazin címlapján láthatjuk először Pál Dénest a családjával. Párja, Heni nem az a szereplős típus, de most ő is kifejezetten jól érezte magát a fotózáson. 

De nem csak családi képeket láthatunk, és nem csak azért kuriózum ez az anyag, mert Pál Dénes megmutatta a kislányát, Pál Pannit, hanem azért is, mert olyanokat mesél a magánéletéről, amit korábban soha. Például, hogy Henivel lassan indult a kapcsolatuk, aztán, amikor a barátságukból szerelem lett, akkor már gyorsan követték egymást az események. 

„A miénk a szerelem sokadik látásra tipikus esete, de nagyon bevált, mert amikor párként összekerültünk, már jól ismertük egymást, és ha értek is minket meglepetések a másikkal kapcsolatban, kizárólag kellemesek” mesélte Dénes nevetve a Meglepetésnek, és azt is hozzátette, hogy egyikük sem emlékszik az első találkozásra, mert akkor még nem érintették meg egymást.

„Tavaly év végén éreztük úgy, hogy a kapcsolatunk megérett a babavállalásra, és el kell hogy mondjam, Panni egy percet sem váratott magára”– mesélte az énekes, aki tavaly decemberben, a rengeteg karácsonyi fellépése közepette tudta meg az örömhírt, nem is akárhogyan. Heni megadta a módját, hogy közölje vele: apa lesz. A részleteket a magazinnak mesélték el Pál Dénesék.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top