nlc.hu
Sztárok
Újabb fejlemény a nemi erőszakkal vádolt vízilabdázók ügyében

Újabb fejlemény a nemi erőszakkal vádolt vízilabdázók ügyében

A nyomozók több tanút is kihallgattak a vízilabdázók állítólagos nemierőszak-ügyében.

A nemi erőszakkal hírbe hozott két egykori vízilabdázó ügyében a rendőrök az elmúlt napokban négy-öt személyt tanúként hallgattak ki – értesült a Bors. A rekordösszegű kártérítési perre készülő Petőváry Zsolt és Kósz Zoltán nem volt közöttük. Olyanokról van szó, akiknek érdemi információjuk van a szexuális erőszak történetét közlő kislányról.

Az egyik, tanúként meghallgatott hölgy Petőváry Zsolt egykori felesége, aki jelenleg is a két sportember által alapított szentendrei Kópé UVSE vízilabdaklub alkalmazottja. Tőle arról érdeklődtek, miként szerveződik a klub élete, sportolóik mikor, mennyit, hol edzenek, valamint hogyan szerveződnek az edzőtáborozások.

Kósz Zoltán (Fotó: MTI / Mónus Márton)

A bulvárlap úgy tudja, a másik tanú egy fiatal lány, aki az erőszakkal vádoló tinivel együtt vízilabdázott. Neki olyan kérdéseket tettek fel, hogy a „sértettel” mennyire volt közeli viszonyban, beszélt-e neki tréningek és mérkőzések során arról, hogy a két edző molesztálta, és ha azt valóban megtették, feltételezett módszereik megegyeztek-e a levélben vázoltakkal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top