Sztárok

Bochkor és Várkonyi vagyonmegosztása nem kérdés

Várkonyi Andreának és Bochkor Gábornak sikerült az, ami csak kevés sztárpárnak, nevezetesen az, hogy a szakításukat a lehető legnagyobb titokban rendezik.

Bár a barátok szerint semmi sem biztos, csak annyi, hogy Várkonyi Andrea és Bochkor Gábor jelenleg nem élnek együtt, idővel a remény is csökken. Márpedig a szakítás nyáron volt. Most a Story magazinnak egy barát mesélt minderről. 

„Andi költözött el, ez pedig nagyon megviselte Gábort. Nem is elsősorban az, hogy elhagyták, hanem az, hogy elvesztette a családfő szerepét. Nagyon szereti a lányát, Nóri a mindene, ezért felépített egy olyan világot, amelynek ő a fő védelmezője. Most ez a világ omlott össze, ezért rogyott meg.”

Bochkor Gábor és Várkonyi Andrea

A beszámolóból kiderült az is, hogy végletek között mozgott ez a szerelem, Várkonyi Andrea a Micsoda nők! adásaiban meg-megemlítette, milyen kompromisszumokat hozott a párkapcsolatáért. Bochkor pedig a reggeli műsorban osztott meg – nem túl terjengős – részleteket a kapcsolatuk dinamikájáról. Az viszont mindkettőjük nyilatkozataiból kiderült, hogy a vagyonmegosztással nem lesz gond. A család eddigi közös otthona Bochkor nevén van, de ez nem számít. 

„A törvények szerint az élettársi kapcsolatban élők vagyona közös lesz pár év után, de mi szerettük volna szerződésben leírni, hogy nekem is van egy ingatlanom, és Gábornak is” mondta korábban Várkonyi Andrea, aki teljesen új életet tud kezdeni, gyakorlatilag csak a gyerektartást és a láthatásokat kell megbeszélniük, Bochkorék élete ezen kívül csak egy fedél alatt zajlott, de jogilag teljesen külön. Részletek a Storyban. 

A Storyban Bochkor Gábor és Várkonyi Andrea szakításának háttere

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top