ÉNB Roland szakmát váltott

nlc | 2018. Október 19.
Talán elsőre meglepő volt, amikor kiderült, ÉNB Roland is tagja a Konyhafőnök VIP versenyző-csapatának, azonban bebizonyította, hogy igenis, helye van a konyhában. Most pedig úgy döntött, tovább mélyíti a tudását.

Szakács szakvizsgát tett az Éjjel-Nappal Budapest Rolandját alakító Nébald Olivér, akit tavaly ősszel az RTL Klub Konyhafőnök VIP műsorában láthattak főzni a nézők. „A zsűri egyik tagja, Sárközi Ákos látott bennem fantáziát, és lehetőséget adott, hogy az ő éttermében dolgozzak. Azon mondjuk meglepődött, hogy rögtön a kiesésemet követő első szabadnapomon reggel 7-kor ott voltam, a konyhai kisegítővel kenyeret sütöttem, zöldséget pucoltam, és tojásokat választottam szét. Aztán ezt hónapokig csináltam lelkesen, mert tudtam, hogy rengeteget tanulhatok” – mesélte a NLCafe.hu-nak ÉNB Roland.

Nébald Olivér, azaz ÉNB Roland kitanulta a szakács mesterséget

„Januárban egyszer csak nem mentem, mert elhatároztam, hogy megszerzem a szakács vizsgát. Ákosnak sem szóltam, gondoltam, legyen ez meglepetés. Pár hónap alatt szerencsére sikerült, most már papírom is van róla, hogy szakács vagyok” – mondta az Éjjel-Nappal Budapest sármos szereplője, akinek hosszú távú tervei vannak ezen a pályán. „Szeretnék egy grill jellegű éttermet nyitni, olyat, ami nincsen még Magyarországon, csak Amerikában. Csak egyféle ételt lehet majd kapni, de hogy mit, az legyen meglepetés” – fejezte be az RTL Klub sztárja.

Nébald Olivér otthonosan mozog a konyhában

 

Exit mobile version