nlc.hu
Sztárok
10 érdekesség a ma 54 éves My Fair Ladyről

10 érdekesség a ma 54 éves My Fair Ladyről

Pontosan 54 éve, 1964. október 21-én mutatták be Amerikában a hatalmas sikert arató My Fair Lady című filmet. Egybegyűjtöttünk néhány érdekességet az évfordulóra, és megemlékezünk a női főszereplőről, Audrey Hepburnről is.

Az egyik leghíresebb magyar származású amerikai filmes, George Cukor egész karrierje alatt előszeretettel vitt vászonra irodalmi és színpadi műveket. A hatvanas évek első felében George Bernard Shaw Pygmalionjának filmre alkalmazásával is megbízták, a többi pedig történelem: 1964. október 21-én, 54 évvel ezelőtt mozikba került adaptációja, a kritika és a közönség által egyaránt rajongva fogadott My Fair Lady című filmmusical, a varázslat pedig azóta is tart – közel öt és fél évtized után a mű mit sem vesztett fényéből.

A történetet mindenki ismeri: az arisztokrata származású, megrögzött agglegény nyelvészprofesszor, Higgins fogadásból úrilányt farag a csúnya kiejtéssel beszélő virágáruslányból, a hölgy pedig természetesen gyönyörű, és beleszeret a professzorba, aztán a film végére a férfi is rájön, hogy nem tudja elképzelni az életét a tanítványa nélkül. Ugyanígy tisztában van mindenki azzal is, hogy Eliza Doolittle szerepét Audrey Hepburn kapta, Higgins professzort pedig Rex Harrison játszotta, hiszen legendás alakításokról van szó.

Ezt a 10 dolgot viszont talán még te sem tudtad a My Fair Ladyről:

  • Harry Higgins szerepét felajánlották Cary Grantnek, Laurence Olivier-nek, Richard Burtonnek és Peter O’Toole-nak is, ám egyikük sem vállalta, így landolt végül Rex Harrisonnál, aki már a Broadwayn is alakította a figurát.
  • Audrey Hepburn legnagyobb bánatára a betétdalokat nem ő, hanem egy énekesnő, Marni Nixon énekelte fel – sokak szerint éppen ezért nem kapott Audrey Oscart Eliza szerepéért.
  • Nagyon kínos, de a film stáblistájáról valahogy lemaradt a zenei felvételeknél a zenekart vezénylő André Previn karmester neve, pedig Oscar-díjat is kapott ezért a munkájáért.
  • Ahhoz, hogy élethűen alakítsa Eliza Doolittle-t, Audrey Hepburn táncolni tanult, és nyelvórákat is vett a Kaliforniai Egyetem fonetikaprofesszorától, Peter Ladefogedtől, melyek során a kelet-londoni cockney akcentust tanulmányozta.

GIF
  • Eliza bőrébe bújni nem is volt olyan könnyű: mindennap Audrey Hepburn ment a legkorábban sminkelni, hogy hosszadalmas munkával jól összekoszolják a forgatásra, és a haját is bekenjék, hogy zsírosnak látszódjon.
  • Bár Hepburn nem kapott Oscart Eliza Doolittle szerepéért, a férfi főszereplőnek ő maga nyújtotta át a kitüntetést. Sokan azt hitték, meg sem jeleneik az Oscar-gálán, de a színésznő nagyon profin és sportszerűen viselkedett.

Rex Harrison és Audrey Hepburn az Oscar-díjjal (Fotó: Hulton Archive/Getty Images)

  • Cecil Beaton díszlettervező szerette volna elérni, hogy a hitelesség kedvéért Londonban forgassanak, ám Jack L. Warner producer nem volt hajlandó kimozdulni a stúdióból, és miután George Cukor is őt támogatta, a film összes jelenete stúdióban lett felvéve. A díszlet viszont annyira jól sikerült, hogy ezt alig lehet észrevenni.
  • A két főszereplő között korántsem volt felhőtlen a viszony a forgatás alatt, mert Rex Harrison azt szerette volna, ha a filmben is broadwayi partnere, Julie Andrews játszik vele, azonban Audrey-t nem tudta kigolyózni a produkcióból.

Fotó: George Rinhart/Corbis via Getty Images

  • A film a Warner Brothers addigi legnagyobb sikerét hozta: 17 milliós költségvetés mellett 72 millió amerikai dollár volt a bevétele.
  • Eredetileg nem George Cukort akarták felkérni a film megrendezésére, de mivel az első kiszemelt gázsija túl magas lett volna, mégis ő kapta a feladatot.

Audrey Hepburn

Noha Oscart nem kapott az alakításáért, a My Fair Lady legnagyobb sztárja kétségkívül Audrey Hepburn, aki kislányos bájával és ezzel kicsit ellentétben álló, előkelő származását idéző stílusával vált minden idők egyik legnépszerűbb színésznőjévé. Első amerikai főszerepe Ann hercegnő volt a Római vakációban Gregory Peck oldalán, amiért rögtön meg is kapta a My Fair Ladyért hiába remélt Oscart mint a legjobb női főszereplő. Ezután sorban kapta a főszerepeket, partnere volt többek között Humphrey Bogart, Fred Astaire, Cary Grant és Gary Cooper is.

 

Ő maga így nyilatkozott mesébe illő pályafutásáról:

 

„A karrierem teljes rejtély számomra. Az első nap óta csak csodálkozom. Sosem hittem volna, hogy valaha színésznő leszek. Soha nem gondoltam volna, hogy filmekben fogok szerepelni. Sohasem gondoltam volna, hogy mindez meg fog velem történni.”

 

GIF

1953-ban ismerkedett meg Hubert de Givenchyvel, a divattervezővel, akivel egész életükre barátok lettek. Audrey lett Givenchy múzsája, a dizájner tervezte a ruháit otthonra és a filmjeihez is, a színésznő pedig valódi divatikonná vált.

 

Audrey Hepburn számára az anyaság jelentette a világot. Kétszer ment férjhez, kétszer vált el, és két fia született. 1993-ban halt meg vastagbélrákban, 1994-ben két fia, Sean és Luca megalapította az Audrey Hepburn Gyermekalapítványt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top