Sztárok

Durván összerúgta a port Nicki Minaj és Cardi B

Nicki Minaj és Cardi B között mindig is volt feszültség, hiszen ugyanabban a stílusban próbálnak maradandót alkotni. Azt azonban senki sem gondolta, hogy tettlegességig fajul a dolog.

Cardi B és Nicki Minaj viszonya sosem volt túl jó, bár előbbi állítja, hogy mindig is tisztelte a rappert, hiszen az ő zenéin nőtt fel. Az első komolyabb ügyük a szeptemberi New York-i Fashion Week partiján volt, amikor is Cardi nekiment Minajnak, állítólag minden előzmény nélkül. Később azt mondta a fiatal rapper, hogy Nicki beszólt neki, mert rossz anya, mire egy cipőt repített a feje felé. Mégis Cardi B sérült meg, egy hatalmas púppal a fején távozott, azóta sem derült ki, hogy mi és ki okozta a balesetet. 

A legnagyobb ellentét köztük az, hogy Cardi B már sokkal sikeresebb, mint Nicki Minaj, és ezt utóbbi nagyon nehezen viseli – egy rádióban szidta ellenfele dalait, illetve azt állította, hogy ellopta az egyik szponzorát, valamint arról a bizonyos estéről is mesélt, amit persze Cardi is kommentelt: összesen 11 videót posztolt a témában, ami nagyon rosszul érintette. Többször is elmondta, hogy ő mindig tisztelte Nickit, de amit most csinál, az felháborító, és nem egy nőhöz méltó. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

??

CARDIVENOM (@iamcardib) által megosztott bejegyzés,

Ettől függetlenül hajlandó békülni, megbeszélni a dolgot, de ha erre nem képes Nicki Minaj, akkor kihívná egy párbajra. Na persze az jó kérdés, hogy ez egy szócsata lenne, vagy verekedésre invitálta kolléganőjét. Cardi videóira Minaj is válaszolt a Twitteren, amit posztolt is a rappernő az Instagramján. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

@Nickiminaj alright then! Let’s keep it positive and keep it pushing!

CARDIVENOM (@iamcardib) által megosztott bejegyzés,

„Oké, srácok, mostantól csak a pozitív dolgokra fókuszáljunk. Mindegyikünk áldott. Tudom, hogy ez az egész szórakoztató és vicces egyeseknek, de nem akarok erről a nonszensz dologról beszélni többet. Köszönöm a támogatást és a bátorítást, amit évről évre kapok. Szeretlek titeket” – írta Nicki a közösségi oldalán, amire Cardi az áldását adta. Azért mi nem vagyunk teljesen biztosak benne, hogy itt véget ért a történet, ismerve Cardi erőszakos múltját

Fotó: Instagram

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top