Sztárok

Ügynököt akartak csinálni Laár Andrásból

Már létezett a KFT, amikor egy kubai turné előtt azt mondták Laárnak, hogy ha rendszeresen találkozna a hatósággal, akkor elintézik a telefonigénylését.

MTVA Fotó: Zih Zsolt

A Bors bökte ki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára Facebook-oldalán, hogy 1982-ben egy Dejkó fedőnevű ügynök parancsot kapott, hogy figyelje meg Laár András zenészt mint beszervezési jelöltet. A poszt így szól: 

»Dejkó« fedőnevű ügynök 1982 októberében a »Bábu« fedőnevű beszervezési jelölt megfigyelésére kapott utasítást. Ezt végrehajtva 1982. november 05-én a következőket jelentette: »Laár András korábban a Phanta Rhei együttes tagja volt. Az együttes által előadott dalok szövegeit Laár írta. 1980-ban alakította meg a KFT együttest. […] 1981-ben az MTV által megrendezett Tánc és Popdal fesztiválon a Bábu vagy című számukkal díjat nyertek. A fesztivál után igen népszerű és felkapott lett az együttes. […]
Laár András nős, egy fiú gyermeke van, a Budapest, V. ker. Szent István u. 27. szám alatt lakik.
A Laár András vezette KFT együttes a magyarországi »újhullámos« zenei irányzat megalapítói voltak. Rendszeresen koncerteznek a XI. ker.-ben lévő Lágymányosi Művelődési Házban.
ÁBTL – 3.1.2. – M-41158 »Dejkó« fedőnevű titkos megbízott munkadossziéja, 31. oldal

A tanulmányozást követően azonban a beszervezés elmaradt, Laár Andrásból nem tudtak az állambiztonsági szolgálatok által mozgatott „Bábut” csinálni. Laár András egy 2004-es interjújában elmesélte, hogy a KFT 1983-as kubai turnéja előtt egy hadnagy elbeszélgetett vele, és a Kubában működő CIA-ügynökök veszélyeire figyelmeztette, mellesleg arra is igyekezett rábírni, hogy rendszeresen találkozzanak – cserébe elintézte volna a zenész telefonigénylésének a támogatását. Laár azonban nem állt kötélnek, és elmondása szerint rögtön beszámolt az együttes többi tagjának a beszervezési kísérletről.
Dejkó fedőnevű ügynök következő feladata az volt, hogy „november 6-án vegyen részt a KEK-ben a Bikini, a Sikátor, és a Rolls Frakció koncertjein. November 13-án a Budapest Sportcsarnokban vegyen részt az OMEGA együttes jubileumi koncertjén.
Intézkedés: A tmb. [titkos megbízott] részére a koncertekre jegyet biztosítani.”

Azaz „Dejkó” a III/III. költségén járt koncertekre. A Laár Andrásról írt jelentésében lényegében nincs semmi olyan, ami ártó volna. Hogy a többi jelentése milyen, az olvasható az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, a következő dossziéban:
Jelzet: ÁBTL – 3.1.2. – M-41158
Tárgy: „Dejkó”
Évkör: 1982-1986
Oldalszám: 153

Ez pedig a Bábu vagy a KFT-től. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top