nlc.hu
Sztárok
A legnagyobb újrakezdők – Lecsúszott színésznők, akiknek sikerült talpra állniuk

A legnagyobb újrakezdők – Lecsúszott színésznők, akiknek sikerült talpra állniuk

November 8-án ünnepli születésnapját Tara Reid, aki az Amerikai pite miatt Hollywood egyik ügyeletes sztárja is lehetett volna (már ami a limonádéfilmeket illeti), és mégis mellőzés, alkoholproblémák és elfuserált plasztikai műtétek jutottak neki. Ő azonban nem fogadta el, hogy egycsapásra a filléres bulvárlapok üdvöskéjévé vált, és lassan visszakapaszkodott a „futottak még” kategóriából a reflektorfénybe – ahogyan megtették azt néhányan már rajta kívül is. Íme a legnagyobb újrakezdők.

Tara Reidről mindenki azt gondolta az Amerikai pite után, hogy ő lesz a 2000-es évek ügyeletes kedvence: ha nem is Hollywood következő Meryl Streepjét, de Cameron Diaz újabb kiadását azért simán belelátta mindenki. Aztán mégsem érkeztek a nagyobb felkérések – a mellőzés és az unalom pedig elindította Reidet a lejtőn. Egyre vállalhatatlanabb, zs-kategóriás filmekben kapott szerepet, amihez idővel elrontott plasztikai műtétek és XXXS-es méretek is párosultak. Így szerencsétlen színésznő hamar az olcsó bulvárlapok címlapjain találta magát, ahonnan nagyon nehéz visszatérni oda, hogy újra meghívót kapjon az ember az Emmy-gálára – a mélypont az volt, amikor 2004-ben szándékosan kivillantotta az egyik mellét premier plánban a vörös szőnyegen.

Neki azonban végül mégiscsak sikerült valahogyan visszakapaszkodnia, még ha persze nem is az élvonalba, de legalább eggyel jobb kategóriába annál, ahol évekig tanyázott: az „annyira rossz, hogy már vicces” kategóriába tartozó Sharknado-filmekkel Reid elérte, hogy ne alkoholista, munkára képtelen emberként, hanem újra aktív színésznőként gondoljanak rá a filmesek. Ritka mutatvány ez, de azért nem teljesen példa nélküli – az Amerikai pite 1975. november 8-án született sztárjának 43. születésnapját mi azzal ünnepeljük, hogy összecsődítjük őt azokkal a kolléganőivel, akik maguk is nagy visszatérők.

Tara Reid a Sharknado című film bemutatóján (Fotó: Albert L. Ortega/Getty Images)

Bolti szarkából Golden Globe-jelölt

Ha van hatalmas újrakezdő, akkor Winona Ryder az. 2001 decemberében a színésznőt letartóztatták Beverly Hills egyik előkelő üzletében, ahonnan 5500 dollár értékű dizájner holmival akart elsétálni – mehetett is a bíróságra, a lapok pedig darabokra szedték az eset után, pedig az Észvesztő és az Ősz New Yorkban sikere után kevés ember volt, aki ne gondolt volna rá biztos kasszasikert jelentő főszereplőként. Először 2010-ben, A fekete hattyúban tündökölt újra, majd a Netflix sorozatában, a Stranger Thingsben nyújtott alakításáért jelölték Golden Globe-díjra. Mi ő, ha nem visszatérő?

Winona Ryder és Keanu Reeves a Végállomás: esküvő című film Los Angeles-i bemutatóján (Fotó: Kevin Winter/Getty Images)

Isten, ufó, pucérkodás

Hat nap, hét éjszaka. A férfi fán terem. Csak kettő abból a több tucat sorozatból és filmből, amiben az elmúlt sok-sok évben Anne Heche szerepelt. Csakhogy a szőke hajú, törékeny alkatú színésznő 2001-ben egy interjúban halálosan komolyan beszélt arról, hogy van egy alteregója, akinek Celestia a neve, és aki naponta beszélget Istennel, valamint féltestvérével, Jézussal. Ez pedig nem sokkal azután történt, hogy Heche melltartóban autókázott a sivatagban, majd vadidegenekhez kopogtatott be mindenféle kérésekkel. Volt például olyan család, akiknél miután lezuhanyozott, leült a nappaliba tévézni, mintha ott lakna. Bár egy ideig sokan csak pislogtak a színésznő különös viselkedésén, ő ezt később mentális betegségével, valamint a gyerekkorában átélt traumákkal magyarázta. Karrierjét is sikerült valamelyest visszaterelni a jó vágányra, bár a nagyobb sikerek egyelőre még elkerülik.

Anne Heche a 2018-as amfAR gálán, Cannes-ban (Fotó: George Pimentel/Getty Images)

12 éves korában jött a kokain

Drew Barrymore hétéves volt, amikor bemutatták az E.T. – A földönkívüli című filmet, amely után még az aktuális amerikai elnök is vele akart fotózkodni. A kislányt azonnal a szívükbe zárták a nézők, Hollywood pedig felkarolta, és sorra jöttek a szerepek, például az 1984-es Tűzgyújtó, vagy a Kibékíthetetlen ellentétek. Csakhogy mire Barrymore 12 éves lett, már komoly drogproblémái voltak: kokain használata miatt többször megjárta az elvonókat, kamaszkorára Los Angeles legdurvább bárjaiban volt állandó vendég. Ugyanakkor, bár tanulmányait félbeszakította a függőségei ellen folytatott harc, a karrierjét nem törte meg, és idővel őis belátta, hogy jobb az élete tisztán, így nem sorakozott fel a szebb napokat megélt, lecsúszott gyereksztárok táborához. Ma már két gyermek édesanyja.

Drew Barrymore a Beautycon Fesztivál megnyitóján (Fotó: David Livingston/Getty Images)

Olyan visszafogott, hogy néha rá sem lehet ismerni

Azt nem állítjuk, hogy Pamela Anderson Oscar-gyanús alakításaival vannak tele mostanában a mozik, de a valaha szétcsúszott, életveszélyes állapotban partizó egykori Baywatch-lány alaposan összeszedte magát az elmúlt években. Anderson a 2000-es évek végére önmaga teljes karikatúrája lett, folyamatos villantások, féktelen bulizás és merev részegség jellemezte akkoriban. Ehhez képest amikor legutóbb 2018-ban interjút adott az NBC csatorna egyik műsorának, visszafogott fehér ruhában, természetes sminkben és hatalmas hajkoronával jelent meg.

„Amikor afféle szexszimbólum voltam, úgy dolgoztam fel, hogy elhitettem magammal: két személyiség lakik bennem, a hétköznapi Pamela és a celeb. Rengeteg hibát követtem el. Sem én, sem a problémáim nem változtak meg gyorsan, de az, hogy kiírtam magamból őket, sokat segített”  promózta saját könyvét idén nyáron a ma már elmondása szerint teljesen józan Anderson.

Pamela Anderson a párizsi divathéten (Fotó: Julien M. Hekimian/Getty Images for Chanel)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top