A Hungária együttes egykori frontembere gőzerővel készül szokásos éves szuperkoncertjére, az idén is az ünnepi időszakra időzített Fenyő Ünnepre. De mire számíthat a közönség, hogyan hangolódik a bulira, milyen érzések kavarognak benne, és ennyi év után van-e benne egészséges lámpaláz?
„Kicsit izgulok, hiszen nagyon sok a teendő, ugyanis egy nagy koncertről van szó a Papp László Sportarénában, így ezzel kapcsolatban van egy kis megfelelési kényszer bennem. Főleg azért, mert ezt már több mint 20 éve csinálom, így minden évben kell bele egy pici újdonságot csempészni, ami persze nem kis feladat. De ilyenkor ott, a helyszínen már érzem, hogy minden jó lesz. És amikor elkezdődik a koncert, ott az a közös kis játék a közönséggel. Ez olyan, mint egy szexuális játék: adunk-kapunk, és ez kölcsönös…” – árulja el az ország Mikije ma kora este, a Sláger TV Híradójában a házigazda Bencze Attilának, hozzátéve, hogy a koncerten általában már annyira ellazul, mintha csak otthon zongorázna, és nem is tízezrek figyelnék az előadását.
A népszerű énekes-zenész egy olyan dolgot is megoszt a műsorban velünk, amit talán nem is gondoltunk volna róla. Bevallja, hogy bizony neki is voltak mélypontjai a karrierjében, így komolyan megfordult a fejében, hogy mindent felrúg, és abbahagyja a zenélést.
Boldog vagyok, hogy szinte az egész életemet a színpadon tölthetem, mégis volt olyan pillanat a karrierem során, amikor úgy gondoltam, kiszállok. Sőt konkrétan meg is történt, hogy megpróbáltam más irányba tapogatózni. De az ilyen pillanatokban végül mindig jött valami; egy új ötlet, vagy egy új felkérést kaptam, és akkor úgy éreztem, nekem ez az út rendeltetett
– árulja el Fenyő Miklós, aki további belső vívódásairól, illetve felejthetetlen koncertélményeiről is mesél még a tévénézőknek.