Sztárok

Berki nem szeret a tűzzel játszani

Durva sztori derült ki Berki Krisztiánról: egyszer majdnem magára gyújtotta a házat.

A legbátrabb páros egyik feladványaként Berkinek egy fáklyával kellett volna felgyújtania feleségét, Mazsit. Ez már önmagában elég meredek dolog, Berkiben pedig nyomasztó emlékeket idézett fel, írja a Blikk.

„Öt- vagy hatéves lehettem, amikor a nagymamámat látogattuk meg. A felnőttek a konyhában voltak, én pedig a szobában. Édesanyám már akkor is dohányzott, és az egyik öngyújtóját bent hagyta, én pedig játszani kezdtem a tűzzel és az asztalon lévő karácsonyi díszekkel” – emlékezett az alfahím.

„Kíváncsiságból meggyújtottam az egyik kis vattapamacsot, amiről a tűz átterjedt az egyik díszre. Felkaptam, de már annyira olvadt volt, hogy szinte csontig lemarta az ujjamat. Egy pillanat alatt az asztal is lángolni kezdett. Akkor rohantam ki a szüleimhez, hogy történt valami baj, de nem tudom, hogyan oltsam el” – mondta Berki. Szerencsére nagyobb baj nem lett a dologból, a felnőttek időben közbeléptek.

Berki édesanyjával | Fotó: TV2

„Azt gondolom, nem az én hibám volt. Ahogy a dohányosok, anyukám is mindig szem előtt hagyta a cigijét és a gyújtóját is, ezért az ő hibája. Azt szeretném, hogy a cigi és az alkohol is legyen olyan drága, hogy senki ne tudjon venni” – szúrt be mondandója végére egy nagy egyetemes igazságot Berki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top