Sztárok

Radics Gigi Varga Viktorral duettezik

Új-Zélandról tért haza Radics Gigi, hogy felénekeljen egy dalt egy musicalhez.

Megérkezett a tavaly nagy sikerrel bemutatott Álomutazó című családi mesemusical legfrissebb dala. A zenét, mint a korábbi 17 dalban, Rakonczai Viktor, a szöveget Orbán Tamás jegyzi, az új dalt a musical történetének két „reklámarca”, Radics Gigi és Varga Viktor énekelte fel. 

„Az Álomutazóban tavaly nagyon klassz számokat énekeltünk Varga Viktorral, de ez a mostani mindent visz” – mondja Gigi, aki Új-Zélandon kapta meg a zenét és szöveget, és 18 ezer kilométert utazott azért, hogy felénekelhesse.

Az Álomutazó mesemusicalt először tavaly mutatták be a BOK-csarnokban, akkor mintegy 50 ezer ember látta. A darab egy olyan világban játszódik, ahol már senki sem alszik, ezért senki nem is álmodik. Az emberek napi 24 órát dolgoznak, a gyerekek szinte az egész napjukat a suliban töltik, és csak azért mennek haza, hogy megcsinálják a házi feladatot. Az élet minden területét a mesterséges intelligencia irányítja, és még a pislogás is a hatékonyság elleni bűntettnek számít. A történet főhőse, Tomi, a tízéves kissrác azonban egy álombárány segítségével harcba indul az álomvilág megmentéséért. A darab december 22-én, 23-án, 27 és 28-án is látható a BOK-csarnokban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top