Sztárok

Gömöri András Máté élvezi az apaszerepet

Mindketten nagyon népszerű színészek, Polyák Lillának és Gömöri András Máténak mégis sikerült megóvniuk a magánéletüket. Éppen ezért jó látni ilyen családi videót, mint a mostani.

Gömöri András Máté augusztusban ünnepelte a 26. születésnapját, és akkor elmondta: a 2018-as év nem is alakulhatott volna jobban, és elsőként a magánéletét emelte ki. Nem is meglepő, hiszen a színész megnősült. Polyák Lillával titokban keltek egybe, az esküvőről csak később meséltek. Az viszont látszik rajtuk, milyen boldogok együtt, a színész pedig kifejezetten élvezi az apaszerepet is. Gömöri nemrég azt is elmondta, hogy a feleségével közös gyereket is szeretnének, és hogy Zsombor és Bulcsú örülnének egy kistestvérnek. 

„Úgy gondolom, megértem az apaságra, és ha teljesen kész lesz a közös házunk, minden adott lesz a pici érkezéséhez” nyilatkozta nemrég.

Az biztos, hogy jól megérti magát a gyerekekkel, néha-néha büszkén posztol a mostohafiairól, például ehhez hasonló képeket: 

Gömöri András Máté az Instagramjára posztol néha közös képeket a fiúkkal, Zsomborral és Bulcsúval

Legutóbb pedig Gömöri András Máté azt mutatta meg falatnyi videóban, hogyan szórakoznak Bulcsúval:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top