nlc.hu
Sztárok

Súlyos sérülést szenvedett Medveczky Ilona

Medveczky Ilona nem vigyáz eléggé magára: most már sokadszorra jött a hír, hogy a táncművésznő balesetet szenvedett az otthonában.

Medveczky Ilona legutóbb februárban került kórházba, ugyanis súlyos gerincproblémától szenved, ennek hatására pedig az elmúlt évek során 10 centit zsugorodott. A táncművésznő sokáig járt rehabilitációra, az utóbbi időben úgy tűnt, sokat javult az állapota. Most mégsem vigyázott annyira magára, újabb baleset érte. 

Medveczky Ilona a Story gálán. Fotó: Vadnai Szabolcs

„Egy konyhabútor omlott össze alattam. A könyökömet és a térdemet is nagyon beütöttem, egy kicsit sántikálok is. Persze, meggyógyulok majd, de mérges vagyok, mert emiatt ki kell hagynom egy számomra fontos dolgot. Idén nem merem feldíszíteni a kertemben álló, húsz méter magas fenyőt. Borzalmas lenne még egy ünnepi balesetet szenvedni” – mondta a Színes Ásznak Medveczky Ilona, aki, bár elmondása szerint jól viseli az egyedüllétet, azért jólesne neki egy társ, méghozzá egy erős férfi személyében. 

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top