Hosszú Katinka aranyérmet nyert 200 méter vegyesen a hangcsoui rövidpályás úszó-világbajnokság szombati versenynapján. A háromszoros olimpiai bajnok a szombati versenynapon lépett utoljára rajtkőre a vébén, amelyen összesen négy arany- és egy ezüstérmet szerzett.
Hosszú Katinka „hősiesen bevallotta” – ahogy fogalmazott –, hogy nagyon elfáradt a világbajnokság végére. De nagyon boldog, főleg a 200 méter vegyesen elért ideje miatt. Hozzátette, új edzőjének, Petrov Árpádnak a reakciói is feldobták a hangulatát.
Árpi új színt visz bele ebbe az egészbe, majdnem elsírta magát az első vb-aranyunk után, amit együtt nyertünk. Ez most furán hangzik, de én már korábban egy kicsit hozzászoktam, de most ez így nagyon jó, egészen más világbajnokság volt
– mondta Hosszú Katinka.
Az immár 17-szeres rövid pályás világbajnok Hosszú kijelentette, nem fog pihenni, folytatják a munkát, január elején már edzőtáborban lesz.
Hosszú nyolc számban nevezett, végül hatban indult el Kínában. Szombati sikerét megelőzően, a keddi nyitónapon 400 méter vegyesen, szerdán 200 méter pillangón védte meg címét, valamint 100 méter háton lett második, pénteken pedig 100 méter vegyesen nyert.