Ha televíziós játékkvízre gondolunk, szinte mindenkinek a Legyen Ön is milliomos! ugrik be elsőnek. Ez a formátum több mint 120 országban lett sikeres, itthon Vágó István nyolc évig vezette.
Hat év szünet után, január 2-án visszatér a képernyőre a műsor, ezúttal Gundel Takács Gábor vezetésével.
Mikor azt mondták, interjú előtt lehetőség van játszani is Gundival, azt hittem, újságíró kollégáimmal beülhetünk elé a székbe egy-egy kérdés erejéig, de nem így történt. Mivel egy rendes felvétel után érkeztünk, a díszlet, a közönség, minden ugyanolyan volt, mint élesben. Tízen körbe ültünk, elmagyarázták, mit hogyan kell nyomni a táblán, illetve bemutatáskor melyik kamerába kell integetni, mintha igazi játékosok lennénk.
Nevetgélve nézegettük magunkat a képernyőn, ahogy viccesen integetünk, nagyon jópofának találtam magam is mindent egészen addig, amíg döbbenetemre ki nem derült, hogy a beugrókérdésre én válaszoltam a leggyorsabban. A tapsvihar közepette zavartan próbáltam visszaemlékezni, melyik kamerába is kell örülni, és ez után mit is kell csinálni.
Melyik kamerába kell integetni? (Fotó: TV2 Sajtószoba)
Legyen Ön is milliomos!-játékos lettem!
Megkaptam a mikroportot, beültem középre Gundel Takács Gábor elé, és miközben kábultan próbáltam mondani magamról pár szót, csak arra tudtam gondolni, hogy úristen, mi lesz, ha a legkönnyebb kérdésre nem tudom a választ, és beégek a fél szakma előtt. Derültséget is keltett, mikor a kérdésre, hogy mi az a terület, amihez értek, azt feleltem, hogy nagy ketrecharcrajongó vagyok, és szeretem a metálzenét meg a horrorfilmeket.
Annak ellenére, hogy tudtam, nem „élesben megy” a felvétel, idegőrlő volt középen ülni a vakító reflektorok kereszttüzében, igazi közönség és az újságíró kollégák előtt. Az első három kérdés azonban könnyű volt, úgyhogy kicsit megnyugodtam, hogy innentől kezdve már nem lesz őrülten ciki, ha kiesek. Egészen szépen meneteltem, kezdtem élvezni a játékot.
Szemtől-szemben Gundel Takács Gáborral (Fotó: TV2 Sajtószoba)
Ahol bizonytalan voltam, egyszer a közönség segítségét kértem, majd egy másik kérdésnél a felezőt. Mikor lövésem sem volt a megoldásról, a telefonos segítségemhez folyamodtam, hiszen a kérdést mintha csak nyelvészprofesszor barátomra szabták volna. Egyedül amiatt izgultam, hogy felvegye a telefont, mivel négy gyereke van, és féltem, nehogy épp az ikreket pelenkázza majd, mikor hívjuk. Szerencsére felvette, és egyből rá is vágta a választ. Gundi kicsit szívta is a vérem, hogy hogy mertem visszakérdezni, hogy „De biztos?”, mikor az ismerősömnek ez a szakmája, amin mindenki jól szórakozott. Végig viccelődtünk és nevettünk, Gundel Takács Gábor közvetlensége és humora rendkívül élvezetessé tette a játékot.
Rövid milliomosi karrierem volt Gundel Takács Gábor műsorában
Végül a kérdés, amin elhasaltam, olyan volt, amire szerintem szinte senki nem tudott volna válaszolni, és ezt nem a keserűség mondatja velem (de!). Mikor lejöttem a színpadról, mindenki gratulált, hogy milyen ügyes voltam, és milyen sokáig jutottam – ez jólesett –, majd jöttek a „nem is voltak olyan nehéz kérdéseid” típusú megjegyzések, természetesen kizárólag olyan kedves emberektől, akik nem voltak hajlandók részt venni a játékban. Egyébként a kérdések valóban nem voltak kifejezetten nehezek, nem kaptam például – amitől rettegtem – „történelmi évszámos” feladatot, illetve Polinézia szigeteit sem kellett sorba raknom nagyság szerint.
“Annak ellenére, hogy tudtam, nem „élesben megy” a felvétel, idegőrlő volt középen ülni a vakító reflektorok kereszttüzében.” (Fotó: TV2 Sajtószoba)
A játék az aktualizálásnak köszönhetően friss, hiszen ahogy Gundi fogalmaz, változik a kultúra, a műveltség, a tájékozottság, és olyan műsort kell készíteni, ami 2019-ben ad egyfajta képet a társadalomról, amelyben élünk, és a dolgokról, amik körülvesznek minket a mindennapi életben:
Régen a műveltség javarészt könyvekre, filmekre és színházi előadásokra szorítkozott, míg manapság már jelentős mértékben videók, sorozatok, a közösségi média, tehát a mai fiatalok világa az, amihez természetesen igazodni kell, és az ő igényeiket is ki kell szolgálni.
Állítása szerint a játékra való felkészülés során ő is nézett Agymenőket és Trónok harcát, hogy naprakész legyen, és annak ellenére, hogy már elszoktunk a Legyen Ön is milliomos!-jellegű statikus műsoroktól, nagyon sokan jelezték neki az utcán, boltokban és közösségimédia-kommentekben, hogy örülnek, amiért visszatér a játék. Ő biztos benne, hogy van rá igény.
Gundel Takács Gábor (Fotó: TV2 Sajtószoba)
Gundel Takács Gáborral a felvétel után a már szinte teljesen üres stúdióban ültünk le beszélgetni.
Valahol nyilatkoztad, hogy Vágó István a Milliomosban való sok éves szereplésével az ország tanára lett, és innen neki nehéz volt továbblépnie. Te nem félsz ettől, illetve az elkerülhetetlen összehasonlítástól?
Istvánnak itt nagyon megerősödött ez a „tanáruras” karaktere, ezzel a műsor nagyon jól működött, csak nagyon nehéz volt utána egy hasonló műsort találni neki, ahova ez a figura kell. A díszlet, a hangok, a fények, minden nagyon hasonló most is, az egyetlen igazán nagy változás az ő személyisége és az én személyiségem közti különbség.
A Legyen Ön is milliomos! sikere szinte teljes egészében a műsorvezetőn múlik, nekem tetszik az új hangulat, amit hozol, olyan, mintha lefújták volna róla a port.
Én menet közben nem mérlegelek, hogy így vagy úgy ne csináljak, mert „a Vágó” ezt máshogy csinálta. Én ilyen vagyok, amilyennek az emberek ismernek. Hozom a magam egyéniségét, és ezt viszem a játékba. Mivel Istvánnal az alaptermészetünk különböző, nyilván más hangulatú lesz a műsor. Nem azt mondom, hogy jobb vagy rosszabb, egyszerűen más. Talán kicsit közvetlenebb, és több benne a nevetés. De ne felejtsük el, hogy vele a műsor több mint ezer adást megélt, ez óriási szám.
Éreztem a játék alatt, hogy próbáltál nekem segíteni, ha nem is direktben, ez egyébként mennyire megengedett?
Próbálok a játékosoknak is segíteni, kicsit terelgetni és gondolkodásra késztetni őket. Egy kis gondolkodással meg lehet fejteni olyan kérdéseket is, amiket egyből nem tud az ember.
Fotó: TV2 Sajtószoba
A kezdeti idegesség után nagyon jól éreztem magam, laza és közvetlen voltál, sokat nevettem.
Örülök neki, de hozzá kell tennem, azért nem szoktam ennyire laza lenni. Most hallottam beszélgetni a kollégákat, hogy „miért nem ilyen a Gundi”, de egy rendes adásban milliókról van szó, így nyilván más a tétje, nem mehet egy játékos nyerési esélyének a rovására az, hogy mi most showbusinesst csináljunk. Mi itt most elmarháskodtunk, de egy játékos másnap bemegy a munkahelyére, elviszi a gyerekét az iskolába, és persze mindenkit nyomaszt az, hogy nem szeretne hülye lenni.
Viccelsz? Engem is iszonyúan nyomasztott ez itt a többiek előtt!
Persze, és senki sem akar főleg olyan kérdésen elbukni, ami a szakmájába vág. Én például minden tanárt becsülök, aki idejön, mert sokat kockáztatnak.
50 millió forint a fődíj, ez az összeg már sorsokat változtathat meg.
Mindenki azt mondja, hogy játszani jött. Aztán ahogy nő az összeg, egyre inkább belegondol, ez hogyan változtathatja meg az életét. Mindenkinél van egy összeghatár, aminél a játék komollyá változik. Behelyettesíti az adott nyereményt az életébe, kiszámolja, hogy az hány havi fizetése vagy hiteltörlesztője, és onnantól ez már nem játék. Volt egy tanár, aki mondta, hogy sok év után idén először nem lett osztályfőnök, és ez neki éves szinten félmillió forint kiesés. Azzal, hogy itt nyert 750 ezer forintot, úgy érezte, kapott az élettől egy kis elégtételt.
Te látod rajtuk ezt a pillanatot, mikor a játék komolyra fordul?
Igen, érzékelhető. Megnő a feszültség, megváltozik a kommunikáció, a szemük csillogása.
Fotó: TV2 Sajtószoba
Téged sportriporterként ismertünk meg, mára pedig az ország első számú kvízmestere vagy. Ez tudatos karrierváltás volt?
A váltás a sportról a Játék határok nélküllel kezdődött, kellett oda valaki, aki közvetíteni is tud, ez lettem én. Az már mázli volt, hogy az én személyiségemhez az a műsor nagyon passzolt, szerettem. Sikeres is volt, a mai napig emlegetik, pedig már lassan húsz éve, hogy az utolsó széria lement. Tehát ezzel kezdődött, aztán sokáig ment párhuzamosan a sporttal, most pedig úgy alakult, hogy inkább műveltségi vetélkedőket vezetek, pedig a sportriporterkedést tovább lehet csinálni az életkor tekintetében.
Ezt hogy érted?
54 éves vagyok, már figyelek arra, hogy mi az a műfaj, ami nekem még jól áll. A Dal című műsornál én magam szóltam, hogy keressenek helyettem valaki fiatalabbat. Úgy gondoltam, hiteltelen lenne, ha a gyerekeimnél is fiatalabb zenészeket nagy lelkesedéssel konferálnék fel, mintha hallgatnám a zenéjüket, miközben nem teszem.
Kevés tévésben van meg az, hogy ezt belássa.
Nézd, a mi szakmánkban a legfontosabb a hitelesség, mert hiába dumálok, ha nem hiszik el. Addig tudok jól működni televíziósként, ameddig hiteles vagyok.
