nlc.hu
Sztárok
Domján Edit tragikus életéről már film készülne Hollywoodban

Domján Edit tragikus életéről már film készülne Hollywoodban

Karácsonykor született, és 40 évvel később karácsonykor vetett véget életének Domján Edit színésznő. Már a főiskolán rajongtak érte a tanárai, hosszú éveket töltött Szegeden, míg ünnepelt díva lett a fővárosban. Sokat mondogatta, hogy nem akar megöregedett színésznő lenni, de senki nem gondolta, hogy így lesz vége.

Mindenki lenyűgözött, és találkozott az első szerelmével

Apja gyári munkásként dolgozott, édesanyja pedig vidéki családból származott. Bár szerényen éltek, a kis Edit szorgalmas, jó tanuló volt. Gyakran került az ellenőrzőjébe példás, és kitűnő jegy, de leginkább a szavalóversenyeken és az iskolai fellépéséken remekelt. Ami az általános iskolában még csak a tanulás melletti hobbi volt, az a későbbi évekre hatalmas szerelem lett, és a 17 éves ifjú Domján Edit felvételizett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahová azonnal fel is vették. Egykori kortársai beszámolója szerint már az első napokban felhívta magára a figyelmet, csodálatos és egyedi nevetésével, élettel teli kacagásával. Egyik tanára szerint, azonnal látszott, hogy Domján olyan színésznő, akinek vannak saját ötletei, a színpadi érzelmei pedig őszinték. Nemcsak az iskola indult jól számára, de a magánélete is jól alakult, amikor évfolyamtársa, Kaló Flórián szerelmet vallott neki.

Domján Edit és Kaló Flórián

Nemet mondott a nagy lehetőségére, mert férjét 56 miatt eltiltották

A két fiatal színészpalánta még a diplomaosztó előtt összeházasodott. Nem csaptak hatalmas lagzit, egyszerűen besétáltak az egyik kerületi hivatalba, és két vadidegent kértek fel tanúnak. Az esküvőt követően átvették a diplomákat, majd vonatra szálltak, mert már várta őket új munkájuk Szegeden. Alig kezdődött el vidéki életük, amikor Kalót behívták katonának, Domján Edit pedig egyedül maradt egy számára ismeretlen városban. Gyakran járt színházi előadásokra, de így is rettentően elveszettnek érezte magát. Néhány hónappal később – amikor már férje is visszatért – a házaspár egyre népszerűbb lett a helyi társulat tagjai között. Domján sorra kapta a címszerepeket, a korabeli lapok pedig a fővárosi híres színésznőkhöz hasonlították, és dicsérték megannyi írásban. 1957-ben a Madách Színház igazgatója szerződést ajánlott neki. Mivel férje 1956-ban, a forradalom alatt nyilvánosan szavalt, számára nem volt engedélyezett, hogy elszerződjön vidékről.  Domján nehéz döntés elé került, de úgy határozott, hogy bármekkora lehetőség lenne is számára a fővárosi karrier, kitart férje mellett, és Szegeden marad.

Darvas Iván és Domján Edit

Nem érdekelték a címlapok, otthon, az állataival érezte jól magát

Közösen szerepeltek első filmjükben is, mely az 1960-ban bemutatott, Két emelet boldogság volt. A mozi nagy sikereket ért el, melynek hatására Domjánt a fővárosi Petőfi Színház „kölcsönkérte” Szegedről. Már a premier is hatalmas siker volt, a színésznőt pedig kirobbanó tehetségként, és a kitűnő stílusérzékkel megáldozott művészként jellemezték a kritikusok. A hétévnyi szegedi életnek 1961-ben lett vége, amikor is Domján végleg a Petőfihez, míg Kaló a József Attila Színházhoz szerződik. A színésznő sorra kapja a film-, tévé-, valamint szinkronszerepeket. A színházban is remekel, és szinte hetente írnak róla terjedelmes cikkeket a lapok. Őt azonban ez a fajta hírverés kevésbé érdekelte, csak annyit akart, hogy egy-egy sikeres bemutató után, hazamehessen férjéhez, és imádott háziállataihoz a XIII. kerületi otthonukba.  A Petőfi után a Nemzetihez, majd a Madách Színházhoz szerződött. Az elképesztő mennyiségű színpadi és filmes munka Jászai Mari-díjat hoz Domjánnak, aki hatalmas szakmai sikereket ér el, ám magánélete 1969-re már válságba kerül.

Fotó: Fortepan

Szakítottak, de ezt képtelenek voltak feldolgozni

Kalóval együtt a válás mellett döntöttek, ám Domján Edit csak három évvel később, 1972-ben találkozott végzetes szerelmével, Szécsi Pállal. Az énekes és a díva a Magyar Rádió egyik felvételén ismerkedett meg egymással. Sokan, sokszor jellemezték úgy azt a kapcsolatot, mint a tökéletes szerelem első látásra. Ők ketten azonban mindig azt mondogatták, hogy ami köztük van, az nem egyszerű szerelem, hanem lelkitársi kötődés. Ennek ellenére ez a viharos szerelem januártól novemberig tartott. Számos nehézséggel kellett ugyanis szembenézniük. Az egyik az énekes alkoholproblémája volt, a másik a körülöttük élők folyamatos pletykálkodása arról, hogy a kapcsolatban Domján az idősebb.  A színésznő 1972. december 24-én még elment megünnepelni a szentestét a családjához, majd egy nappal később a barátnőjével találkozott. December 26-án már nem jelent meg az esti fellépésén. Holttestére a kollégái találtak rá a kádban. Búcsúlevelét a konyhaasztalra tette. Szécsi Pál ezt követően soha többé nem találta a helyét. 1974. április 30-án, alig 30 évesen ő is önkezével vetett véget az életének.

Szécsi Pál (Fotó: Slágermúzeum)

Szécsi Pál és Domján Edit tragikus kapcsolatáról hosszú évekig csak találgatások voltak. Ám néhány évtizeddel később, Pál testvére Katalin, megtörte a csendet. Ő akkor azt mondta, hogy a színésznő szerette volna elmondani az énekesnek, hogy gyermeket várt tőle, de elvetette a magzatot. Azt is tudni vélte, hogy bár nem sok idő jutott a két szerelmesnek, de minden időt kihasználtak, és mindkettejük vesztét az okozta, hogy képtelenek voltak feldolgozni a kapcsolatuk bukását.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top