nlc.hu
Sztárok
Emberségből világelső: Sarapova síró ellenfelét vigasztalta a megnyert meccs után

Emberségből világelső: Sarapova síró ellenfelét vigasztalta a megnyert meccs után

A kínai Vang Hszin-jü megsérült, ezért nem tudta folytatni az orosz játékos ellen a meccset a sencseni tenisztorna nyolcaddöntőjében.

Szép sportemberi gesztust tett Marija Sarapova a sencseni tenisztornán: az orosz játékos győztes mérkőzése után síró ellenfelét vigasztalta – írja az Index.

Fotó: Massimo Valicchia / NurPhoto

Sarapova a nyolcaddöntőben a 17 éves Vang Hszin-jüvel került össze. A kínai lány az első játszmában rövidítésben megverte az oroszt, és a másodikban is jól kezdett, Sarapovának 0:2-ről kellett fordítania.

Vang ezután fáradni kezdett, és a lába is begörcsölt, ami miatt ápolásra szorult. Mindennek a tetejébe még kétjátszmás büntetést is kapott, és végül fel kellett adnia a küzdelmet.

A meccs után Sarapova vigasztalta a sérült, síró játékost. „Azt mondtam, a legfontosabb az, hogy egészségesek maradjunk, de ha így tudja folytatni, ahogy ma játszott, minden joga megvan rá, hogy bajnok legyen” – mondta újságíróknak az orosz, hozzátéve, nem így szeretett volna nyerni, és ellenfelének jó esélye volt rá, hogy legyőzze.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top