nlc.hu
Sztárok
Keszthelyi Vivien a szerelme ellen versenyez

Keszthelyi Vivien a szerelme ellen versenyez

Keszthelyi Vivien párja, David Schumacher egy másik csapat indulójaként szintén rajthoz áll majd az ázsiai Forma-3-as sorozatban.

Pár nappal ezelőtt derült ki, hogy Keszthelyi Vivien első magyar nőként a Forma-3-ban versenyezhet, vagyis újabb szintet lépve megpróbálja felvenni a versenyt azokkal a javarészt férfi pilótákkal, akik a kategóriában a nemzetközi mezőnyt képviselik. Most napvilágot látott a hír, hogy a rengeteg versenyző mellett a szerelme ellen is meg kell küzdenie, hiszen David Schumacher is ebben a kategóriában ül volán mögé. 

„Sokan kérdezték a baráti körünkből, hogy milyen kihatással lesz a kapcsolatunkra, hogy egy sorozatban indulunk. Ennek nincs jelentősége, hiszen mindketten a karrierünket tartjuk szem előtt, és egy profi autóversenyzőnél elengedhetetlen, hogy külön tudja választani a magánéletet a versenyzéstől. Amellett, hogy a legjobb eredményt szeretnénk elérni, más céllal vágunk majd neki az első Forma-3-as sorozatunknak. Davidnek már van tapasztalata ebben a formula kategóriában, neki az autó megismerése a fő cél. Nekem ez lesz az első formaautós bajnokságom, így én a tapasztalatszerzést, a vezetéstechnika elsajátítását és a W Seriesre való felkészülést tartom elsődlegesnek” – mondta Keszthelyi Vivien, aki a Winter Seriesben való indulással a legfiatalabb és egyben az első női pilóta lesz a magyar autósport történetében, aki egy teljes szezon keretein belül eljut a nemzetközi Forma-3-as kategóriáig.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top