Sztárok

Vitray Tamást sokkolta Baló György betegsége

Baló György tegnap elbúcsúzott a nézőktől, ugyanis a betegsége miatt egy ideig kénytelen szüneteltetni a műsorát. Vitray Tamás is megrendült a hír hallatán.

Tegnap derült ki, hogy Baló György súlyos betegséggel küzd, ami már tavaly év elején kiderült, de eddig tudták helyettesíteni a kollégák. Most azonban úgy döntött, január 8-tól nem lesz képernyőn egészen addig, amíg meg nem gyógyul. „Négyévnyi napi műsorkészítés után pihenésre és orvosi kezelésre van szükségem, ezért a műsort saját kérésemre január 8-tól szüneteltetjük” – mondta tegnap Baló György. A hír hallatán több kollégája is jobbulást kívánt neki, köztük volt Vitray Tamás is. 

„Megrendített, hogy ekkora a baj, nagyra tartom őt,  jó barátom, remélem, minél hamarabb meggyógyul és visszamegy dolgozni – nyilatkozta Vitray a Blikknek. – Sosem felejtem el, Gyuri szerkesztő apukája nem örült a fia televíziós szárnypróbálgatásainak. Gyuri megkért, hogy menjek el hozzájuk, beszéljek az apukájával, győzzem meg, hogy ez egy jó ötlet, és hogy a fia igenis tehetséges.” 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése