nlc.hu
Sztárok
Alig egy év után felmondott Meghan Markle testőre

Alig egy év után felmondott Meghan Markle testőre

Túlságosan nagy kihívást jelentett neki, hogy Meghan ragaszkodott a korábbi életében megszokott szabadságához.
film, meghan markle, szerep

Alig egy évnyi szolgálat után felmondott Meghan Markle egyik testőre – írja a brit Independent. Rövid időn belül ő harmadik, akik önként távozik az újsütetű hercegné segítői közül. A testőr, akit egyébként a brit Metropolitan Police jelölt ki Meghan mellé, az indoklás szerint azért távozik, mert túlságosan nagy kihívást jelentett számára az, hogy a hercegné ragaszkodott a korábban megszokott szabadságához.

„Ellentétben a királyi család azon tagjaival, aki megszokták, hogy kis koruktól kezdve biztonsági emberek tucatjai veszik őket körül, Meghan számára a testőrök jelenléte nyomasztó újdonság volt, ami érzése szerint korlátozta őt a megszokott szabadságában” – nyilatozta a The Sunday Times-nak egy, a hercegnéhez közel álló forrás.

Az illető tudni véli azt is, hogy noha Meghan a Harry herceggel való házasságkötése előtt is ismert embernek számított, akkor és oda ment, amikor és ahova szeretett volna. „A királyi család tagjaként azonban sehova nem indulhat testőrö, vagy megfelelő számú biztonsági személyzet nélkül, ami igencsak megterhelő olyasvalakinek, mint ő.”

Harry herceg és Meghan Markle tavaly májusi esküvője óta a testőrnőn kívül két segítő távozott még a hercegné mellől: személyi asszisztense, Melissa Touabti alig fél év után mondott fel. Hogy miért, az még most is rejtély.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top