nlc.hu
Sztárok
Vajna Tímea nyakába szakadt minden

Vajna Tímea nyakába szakadt minden

Bánatában volt férje bölcsessége nyújt vigaszt Vajna Tímeának, aki a házasságuk alatt sohasem foglalkozott az elmúlással, igyekezett tudomást sem venni Andy Vajna koráról.

A részvétteli emberi szavak mellett gyalázkodó kommenteket is kap a párjától nyilvános üzenetben búcsúzó Vajna Tímea, aki férje korábbi tanácsából merít erőt: „Ne azt nézd, mit mondanak, hanem azt, ki mondja!” – írja a Bors. Mint a bulvárlap a család egyik közeli barátjától megtudta, a fiatal özvegy próbálja most elrendezni a dolgokat maga körül, és igyekszik nem foglalkozni a rosszakarókkal, akik még Andy Vajna halálán is képesek élcelődni.

 „Senki sem állítja, hogy Andy makkegészséges volt. Igenis voltak problémái. Ő ennek ellenére nagyon fiatalos, aktív életet élt. Talán Timinek ezért sem jutott soha eszébe az, hogy ilyen hamar elveszítheti. (…) Mindig úgy beszélt róla, mintha halhatatlan lenne, pedig lehet, hogy jobban tették volna, ha tisztázzák, mi lesz, ha Timi megözvegyül” – árulta el a Borsnak a neve elhallgatását kérő ismerős, aki állítja: a megözvegyült fiatalasszonynak hirtelen minden a nyakába szakadt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top