Sztárok

Kiderült Andy Vajna titkos élete

A producer halálával több ember is kilátástalan helyzetbe kerülhet.

Titokban osztogatta a pénzét Andy Vajna. A vasárnap elhunyt filmproducer bőkezűen adakozott, soha nem beszélt arról, hogy mennyi pénzt költ havonta jótékony célra – írja a Bors. Csak közvetlen környezete tudta azt, hogy a producer ajtaja mindig nyitva volt azok előtt, akik segítséget kértek tőle.

Andy Vajna az Én, a kém bemutatóján a hollywoodi Cinerama Dome-ban (Fotó:Winter/Getty Images)

A bulvárlap úgy tudja, Andy Vajna egyik legutolsó ügye egy rákos asszony gyógyszerezésének a finanszírozása volt. A nő kezelése havi másfél millió forintba kerül, amit a családja nem tudott kifizetni. Mindemellett rendszeresen utalt pénzt egy szívkórháznak is, valamint beteg gyermekek kezeléséhez járult hozzá nagyobb összeggel. A Bors információi szerint a producer kiadásainak mértéke meghaladta a havi tízmillió forintot.

Andy Vajna két nagy alapítványt is támogatott: a Vöröskeresztet – mivel a segítségükkel jutott ki anno Amerikába – és a Magyar Hospice Alapítványt, amely egy szobát is elnevezett mecénásáról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top