Új vállalkozásba fog Gáspár Evelin

nlc | 2019. Február 11.
Pontosan tudja, hogy gyerekként mitől hízott meg, mégis azok az életek képezhetik az új biznisz alapját. Gáspár Evelin éttermet nyitna, és a roma ízekre összpontosítana.

Gáspár Evelin 25 éves, és talán az arca az egyetlen, ami emlékeztet arra a lányra, aki a Győzike show-ban volt még kamaszként – sokan csúfolták őt akkor a túlsúlya miatt. Teltek az évek, Evelin lefogyott, és pénzügyi szakon diplomázott, most pedig azon töri a fejét, hogy éttermet nyit – persze roma konyhával. A Borsnak a következőket nyilatkozta: 

Szeretnék egy olyan cigánykonyhán alapuló éttermet, ahol bárki megismerkedhet a fogásainkkal. Nincs még ilyen étterem, a street food nagyon menő, ezt kellene meglovagolni. Olyan helyről álmodom, ahol a vendégek megismerhetik a tradicionális, zsíros ételeket, de akár a vegán kajákat is. Magam is vegetáriánus vagyok, de a legtöbb étteremben csak köretnek valót tudok rendelni. Vinnék a konyhába reformot, de hagyományokat is

– magyarázta a lapnak, és hozzátette, hogy már csak tőke kell az ötlete megvalósításához. Elmondta, hogy nem akar az apjától pénzt kérni, maga akar boldogulni, és megjegyezte, hogy szeretne kisebbségieket is foglalkoztatni.

Exit mobile version