nlc.hu
Sztárok

Gyújtogatás Gáspár Győzőék otthonánál

Gyújtogatás történt Gáspár Győzőék házánál, a kamera felvette az elkövetőt

Gáspár Győző és Bea egy-egy posztban mutatta meg, hogy mi történt a házuk mögötti területen.

Tegnap este előbb Gáspár Bea, majd Győzike osztotta meg a közösségi oldalán, hogy valaki gyújtogatott a házuk mögött, konkrétan lángolt a gazos terület. A Van életünk! szereplői nagyon megijedtek, amikor meglátták a tüzet, éppen Bea asszony szüleitől jöttek haza. Egyből hívták a tűzoltókat, majd visszanézték a kamerafelvételeket, ebből pedig kiderült, hogy ki volt az elkövető.

Minek nekünk ellenség, ha van egy testvérünk. Arra értünk haza édesanyámtól, hogy a mögöttünk lévő nádas lángol és már...

Közzétette: Bea Konyhája – 2021. március 15., hétfő

„Minek nekünk ellenség, ha van egy testvérünk. Arra értünk haza édesanyámtól, hogy a mögöttünk lévő nádas lángol és már szinte a kerítésünket és a garázsunkat nyaldossák a lángok. Nagyon megijedtünk, de szerencsére van kameránk, amin jól látszik az elkövető, akinek a kezében újságpapír van. Ezek szerint a Covid ennyire megbetegíti az embert, mert ugye az illető a héten ezzel haknizott, hogy Covid beteg…”

– írta a közösségi oldalán Gáspár Bea. Gáspár Evelintől megtudtuk, nem tesznek feljelentést az ügyben, de nem értik az indíttatást. 

Legfrissebb sztárhíreink:

gáspár győző és bea

Gáspár Bea és Győzike (Fotó: Smagpictures)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top