
A 2010-es évek vége, 20-as évek eleje az úgynevezett influenszerkorszak (vagy az influenszerek aranykora) néven vonult be a művészettörténetbe rövid, de annál mozgalmasabb irányzatként. Követői a klasszikus festészet eszköztárát részesítették előnyben – értve ez alatt a konkrét ecset- és festékhasználatot, illetve a művészi kifejezőeszközöket is –, tárgya azonban nagyon is modern volt, természetesen a kor mércéje szerint. A főleg megrendelésre dolgozó, névtelenségbe burkolózó alkotók az ezredforduló utáni egy-két évtized jellegzetes embertípusát, az influenszereket örökítették meg a reneszánsz és a klasszicizmus portréfestészetének szabályai szerint. Az influenszer jelentését mai fogalmainkkal nehéz meghatározni. Az akkori társadalom jellegzetes figurái voltak ők: a médiában rendszeresen szereplő hírességek (ún. celebek), akik az úgynevezett közösségi médiában közvetítették az életüket, ezzel az önreprezentációval pedig akarva-akaratlanul is konstruált alteregót hoztak létre. Az ezredforduló utáni internet jellegzetes felületei, a Facebook és az Instagram után természetes volt, hogy újra elterjedt, majd pár évig reneszánszát élte körükben az olajfestészet. Ebből a művészettörténeti vadhajtásból mutatunk alább pár jellegzetes példát.
(Részlet a Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt. 2046-ban megjelent Bevezetés a művészettörténetbe című középiskolai tankönyvéből.)
Cinthya Dictator
Singh Viki
Éjjel-Nappal Budapest (ÉNB) Karola
Csősz Boglárka
Csősz Boglárka és férje, Burak Talu
ÉNB Bori