Sztárok

Szabó Győző a neten követi kisfiát

A színész nem a kisfiú saját videócsatornájára iratkozott fel, hanem nyomkövetős órát vett a gyereknek.

Minden szülő rémálma, hogy gyereke egyszer csak eltűnik az iskola és az otthona között. Néhányan egyre hamarabb okostelefonnal látják el a gyerekeket, de ez is problémát jelent: önként csináljunk kisiskolás gyerekünkből telefonfüggő kis felnőttet? Szabó Győző nagyjából egy köztes megoldást választott a gyerek teljes elengedése, és a korlátlan telefonhasználat között.

A színész elmondása szerint az idei tanév elején történt, hogy megcsúszott a munkahelyén, és felesége, Rezes Judit sem tudott elmenni a nyolcéves Misiért az iskolába. Szabó Győző teljes sztresszben volt, amíg elérte az iskolát és jelezte, hogy késni fog. Ezek után szerelte fel kisfiát egy gyereknyomkövetővel.

„Bár néhány osztálytársának már van okostelefonja, Misi elfogadta, hogy ezt a versenyt nem tudja tartani: 12 éves kora előtt biztosan nem lesz mobilja, de így most neki is van hasonló kütyüje” – mondta Győző, aki így két legyet ütött egy csapásra. Az okosóra formájú eszközben található GPS-szel a szülő bármikor láthatja, hol jár a gyermek, és telefonálni is lehet vele. Sőt, az előre eltárolt számokat – praktikusan a szülőket – a gyerek is hívhatja.

„Azért egy kezemen meg tudom számolni, hogy az utóbbi öt hónapban erre hányszor került sor. Nem kémkedem Misi után, és a telefonos funkciót is ritkán használom, de megnyugtató, hogy bárhol elérhetem” – mondta a színész a Blikknek, és sietett hozzátenni, kisfia egyáltalán nem lógós, és ez csak szükségmegoldás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top