Sztárok

Teljesen padlóra került Pápai Joci

Pápai Joci most először mesélt azokról az éveiről, amikor a siker messziről elkerülte. Sőt, egy olyan időszak is volt az életében, amikor zenét sem hallgatott, teljesen elhatárolódott a zeneszerzéstől, és már a küszöbén állt annak, hogy feladja zenei karrierjét.

Megdöbbentő őszinteséggel mesélt zenei karrierje mélypontjairól Pápai Joci. Az énekes az elmúlt években sikert sikerre halmoz, de ez nem volt mindig így. „Ha visszatekintek a pályámra, hogy mennyi időt töltöttem sikertelenségben, az majdnem egy fél élet. Nekem mindig a zene volt az egyetlen utam, nem értek máshoz” – kezdte az énekes a Sláger TV Zeneposta című műsorában.

„Amikor fel akartam adni, már egy éve nem hallgattam semmilyen zenét. Aztán megírtam az Origót. Mindent kizártam, csak én voltam és a hangszerem. Egyből éreztem, hogy valamit nagyon megtaláltam – mondta Pápai Joci, aki az Eurovíziós Dalfesztivált is megjárta ennek a slágerének köszönhetően. – Ez volt az a dal, amelyhez láttam magam előtt a klipet is. Minden összeállt egy pillanat alatt. Korábban is volt, hogy ott álltam az áttörés küszöbén, de ha visszanézek ennek a dalnak a távlatából, pontosan látom, hogy akkor miért nem sikerült. Ha kérhetnék egyet a sorstól, akkor is pontosan ugyanezt kérném, hogy megélhessem ezt a nehéz időszakot is. Soha nem szeretném elfelejteni azt, amikor sikertelen voltam. Hálát adok mindennap azért, hogy mostanra mekkora ajándékot kaptam a sorstól” – mondta a vasárnapi Zenepostában Pápai Joci.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése