Sztárok

Visszatért Farkasházi Réka

Az immár háromgyermekes színésznőt új szerepben is láthatja a közönség.

Farkasházi Réka – aki nyolc hónapja már háromgyermekes anyuka – visszatért a színpadra. Visszavette két korábbi szerepét az Újszínházban, illetve egy újat is próbál – írja a Blikk.

Szerencsés vagyok, mert ez az első munkahelyem, ahonnan úgy mehettem szülési szabadságra, hogy vártak vissza” – mesélte a színésznő, aki sokakat meglepett azzal, hogy két kamasz gyermeke – a 15 éves Benjámin és a 10 éves Rebeka – mellé vállalt egy harmadikat is. Mint mondja, ma egy gyerek vállalása is ijesztő lehet sokaknak, pláne egy harmadikat szülni negyven felett, ő viszont úgy érzi, így teljesedett ki.

Farkasházi Réka még nem vetette bele magát teljes erővel a munkába, egyelőre úgy tervezi, csak havi egy-két alkalommal lép színpadra. Márciustól egyébként újra koncertezni kezd Tintanyúl nevű zenekarával.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top