Sztárok

Ennyi nővel csalta meg nejét Oszter Sándor

Bármi is történjék a magánéletükben, Oszterék kitartanak egymás mellett. Volt, hogy több nővel is félrelépett egyszerre a színész, felesége azonban tudja, senki kedvéért nem hagyná el őt.

Oszter Sándor és felesége, Failoni Donatella zongoraművész idén ünneplik 40. házassági évfordulójukat. A színművész neje – aki rendre szemet hunyt férje hűtlensége felett – elárulta: a kapcsolatuk titka az, hogy nem bírnak egymás nélkül élni – írja a Bors.

Failoni Donatella azzal is tisztában van, hány szeretője is volt férjének. „Sorra kaptam a telefonhívásokat, hogy Sándornak egy, kettő, három, négy szeretője van mellettem, mire az egyik alkalommal meguntam, és mondtam, hogy ez nem igaz. Pontosan tudom, hogy hét van neki” – mondta el Oszter neje, aki párjával egy újabb esküvőre készül az 50. évfordulójukon.

Lehet, hogy olykor máshol kereste a boldogságot, és megcsalt, (…) de mindig visszajött hozzám, senki kedvéért nem hagyott el. Ezek a nők csupán annyit jelentettek neki, mintha elnyalt volna egy gombóc fagyit. Ideig-óráig finom, de aztán hamar megunja az ember” – jegyezte meg a zongoraművész, aki férjével ellentétben még sosem lépett félre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top