nlc.hu
Sztárok
Rommá törték Keszthelyi Vivien F–3-as kocsiját, mégis pontot szerzett Sepangban

Rommá törték Keszthelyi Vivien F–3-as kocsiját, mégis pontot szerzett Sepangban

A 18 éves magyar versenyző autóját két óra alatt kellett újraépíteni, de így is a 10. helyen ért célba az Asian Championship Winter Series záró futamán.

A 10. helyen ért célba Keszthelyi Vivien az Asian Championship Winter Series elnevezésű Forma–3-as sorozat utolsó hétvégéjének vasárnapi versenynapján, a malajziai Sepangban – írja az Index. A 18 éves pilóta így pontszerzéssel fejezte be a szereplését pályafutása első F–3-as sorozatában, összetettben pedig 13 ponttal a 16 fős mezőny 13. helyén végzett.

Fotó: MTI Fotó / Kovács Tamás

Keszthelyinek nem indult jól az utolsó versenyhétvégéje: az első futamon megpördült, a mögötte érkező Jamagucsi Tairoku pedig telibe trafálta az autóját.

A balesetet szerencsére mindketten sérülés nélkül úszták meg, de a magyar lány szerelőinek alig két órájuk volt, hogy újraépítsék a kocsiját. Ez ugyan sikerült, de a második versenyen már így is csak tesztelési céllal állhatott rajthoz. Nem úgy a harmadikon, amelyen a 14. helyről rajtolva ért célba tizedikként. A versenyzését nagyon megnehezítette, hogy a második kör után nem tudott négyes fokozatba kapcsolni egy elektromos csatlakozó hibája miatt.

Jó hír, hogy Keszthelyi január végén az idén induló W Series női autóverseny-sorozat második válogatóján bekerült abba a 28 fős mezőnybe, amelyből a széria első szezonjának indulóit fogják kiválasztani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top