Sztárok

Kiderült, eredetileg mi akart lenni Cserhalmi György

Lelkesen vívott, aztán az edzője rászólt, hogy másik hivatást válasszon. Bejött a tanácsa.

Cserhalmi György a Hogy volt?! felvételén 2019 februárjában / MTVA Fotó: Zih Zsolt

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas, 71 éves színész eredendően nem színésznek készült, hanem vívónak. A Bors beszélt vele, azt írják, hogy ügyes volt, de nem tűnt ki társai közül, cserébe egyetlen edzést sem hagyott ki, de valami hiányzott belőle, hogy válogatott sportoló lehessen. „Minden vágyam az volt, hogy én legyek a legjobb, de legalább a jók között tartsanak számon” – mesélte a lapnak.  

 „Vívtam, edzettem, aztán egyszer csak szembesültem a számomra megdöbbentő ténnyel, hogy belőlem soha nem lesz igazi bajnok. Ráadásul mesterem, Fülöp Gyula sem látott bennem túl sok fantáziát, röviden fogalmazva eltanácsolt az egyesületből. Igaz, vigaszként annyit mondott, van bennem valami, de azt nem a páston fogom megmutatni. Próbálkozz a színészmesterséggel, mondta, mert bár úgy tudnál vívni, mint ahogyan színészkedsz egy-egy bekapott tust követően.” 

Cserhalmi György egyébként híres volt arról, hogy akciójeleneteihez nem kért kaszkadőrt. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése