A 78 éves Medveczky Ilona idős korára kutyáit leszámítva egyedül maradt budai villájában. Manapság a csodás ház kertjének fenntartása tölti ki az életét, olyannyira, hogy ez a munka egészsége rovására is megy.
„Tavaly derült ki, miután az egyik szemüvegemmel és a kontaktlencsémmel sem láttam jól, hogy szürke hályog van mindkét szememen. Őszre kalkuláltuk az operációt, csakhogy a kerti munkák miatt elhalasztottam. Most tavasszal is ez lett a vége, ültetek, metszek, cipelem a virágföldet, nem érek rá. A szemműtét után tilos hetekig hajolgatni és cipekedni, így kénytelen vagyok megint őszre tolni az operációt” – mondja Medveczky Ilona, aki több műtét után is elképesztő formában van.
Az egykori táncművésznek pár éve halálközeli élménye is volt saját kertjében. Egy téli napon ugyanis megcsúszott a járdán, elesett, és elvesztette az eszméletét. „Szerencsém volt, a kutyáim ráztak fel. Tudom, ha valami bajom lenne, ne adj’ isten meghalnék, hetekig észre sem venné senki. Legfeljebb az éhes kutyáim ugatása tűnne fel egy idő után a szomszédoknak” – véli Medveczky Ilona. A díva a Blikknek kizárta, hogy elköltözzön, segítséget fogadni pedig nem tud, mert nem engedheti meg magának.