Sztárok

Szabó Zsófi nem hagyja játékfegyverrel játszani a fiát

A gyerekek életének egyik legfontosabb része a játék, arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy mikor, mivel és hogyan játsszanak a lurkók. Szabó Zsófi és Pintér Adrienn Ada erről beszéltek a Párisi Udvarban májusban nyíló Játéksziget exkluzív nyitópartiján.

Ada ikerfiai már kamaszok, így a közös játék velük már a felnőttek számára is rendkívül szórakoztató. A csinos műsorvezető azt is elárulta, hogy náluk milyen játékok szerepelnek a tiltólistán. „A fiúkkal sokszor már nem csak gyerekeknek szóló társasokkal játszunk, így ez a tevékenység szórakoztató minden korosztály számára” – magyarázta Ada, aki ma már máshogy áll a játékválasztáshoz, mint korábban. 

„Míg picik voltak, próbáltam a játékfegyvereket kihagyni a repertoárból, de egy ponton túl ezek is kikerülhetetlenek lettek. Mostanában inkább a teljesen haszontalan dolgokról próbálom lebeszélni őket, illetve olyanokról, amikről tudom, hogy körülbelül öt perc után a sarokban végzik” – tette hozzá a műsorvezető, akitől Szabó Zsófi vette át a szót.

Fotó: EuroGroup

„Az erőszak minden formáját elítélem, éppen ezért nem szeretném, ha pisztollyal vagy egyéb játékfegyverrel játszana Mendel. Ilyen pici korban viszont nagyon fontosnak tartom például a készségfejlesztő játékokat, hiszen ezek segítségével látványosan fejlődhetnek, ami már egészen kicsi korban megfigyelhető”mondta Zsófi.
Ada és Zsófi saját gyermekkori élményeiket is felidézték, mindkét hölgynek az építőjátékokhoz kapcsolódnak a legszebb emlékeik. 

Volt egy Duplo hajóm, ami a mai napig megvan, azzal játszottam a kádban kiskoromban

– mesélte Ada a Párisi Udvarban májusban nyíló Játéksziget exkluzív nyitópartiján. „A testvéremmel sokat Duplóztam, ezt a mai napig emlegetjük. Érdekes, hogy a babakori emlékeim jobban megmaradtak bennem, mint a későbbiek” – fűzte hozzá Szabó Zsófi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top