Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Sztárok

Egy csapatnyi bedrogozott táncos alászáll a pokolba

Az Eksztázis című film igaz történeten alapul. Egy csapatnyi táncos a sikeres főpróbát ünnepelte, amikor egyikük a többiek tudtán kívül LSD-t kevert a közös italukba, és ez előhozta mindegyikükből az állatot.

Az eset még a kilencvenes években esett meg, de ennél többet nem érdemes tudni róla, és maga Gaspar Noé rendező sem szeretné, ha ezzel foglalkoznánk, lévén a filmje csak kiindulópontul használja a történteket, egyfajta alapötletként. Hogy miért jó ez? Mert így nem kötik őt a valódi történések és a valódi személyek, nem kell foglalkoznia azzal, hogy hű maradjon mindahhoz, ami azon az éjszakán megesett, és így teljesen szabadon engedheti a fantáziáját. Ami az ő esetében tényleg teljes szabadságot jelent. A filmet mindössze 15 nap leforgása alatt vették fel, és a rendező egy kétoldalas forgatókönyvvázlattal érkezett a stábjához, amiben nagyjából felvázolta, hogy mettől meddig haladjon a történet. Tudta, hogy milyen céllal meséli el a sztorit, de ennél több kötöttségből nem kért: a többit a profi táncosokból lett színészeivel improvizálta végig.

Emberekből állatok

Aki ismeri Noé provokatív filmjeit, az biztosan tudja, hogy már foglalkozott a kábítószerek tudatmódosító hatásaival korábban is, csakhogy az Enter the Void című filmjének képi világában inkább a fogyasztó belső tripjét próbálta a színpompás, vadul kavargó képeivel visszaadni. Itt most erről szó sincs: ezúttal külső szemlélőként figyeljük azt, ahogy egy csapatnyi ember a tudtán kívül egy masszívan hallucinogén drog hatása alá kerül. És az LSD furán működik: miután nem tudják, hogy drogoztak, de később rájönnek, pánikolni kezdenek, az LSD pedig csak ráerősít a pánikhangulatra, és így masszív tömegpszichózis alakul ki a táncosok között. Vagyis aki azt hiszi, hogy ez egy olyan film, amelyben csodaszép testű lányok és srácok bedrogozva táncikálnak, az jókorát téved. Az Eksztázisban ugyan van egy hiperlátványos, hihetetlenül ügyesen megkoreografált táncbetét, de Noét egyáltalán nem ez érdekelte: őt az foglalkoztatta, hogy az emberek hogyan képesek totálisan kifordulni önmagukból, vagyis mi kell ahhoz, hogy egy ember gyakorlatilag állattá váljon. Hogy nem túlzok, arra két sokkoló jelenetet ragadok ki példaként a sok közül: a film egy pontján egy terhes nőt masszívan hasba rugdosnak, egy anya pedig bezárja a szintén bedrogozott kisfiát, csak a nagy pánikban elfelejti, hová tette a kulcsot…

Alászállni a pokolba

Bár a fent leírt szcénák – és még sok hasonló – tényleg egészen a zsigereinkig hatolnak, attól nem kell tartanunk, hogy a rendező töményen, másfél órán keresztül sokkol. Talán furán hangzik majd, de az Eksztázis Noé eddigi legkommerszebb, leginkább közönségbarát munkája, amit elsősorban a nála megszokottnál jóval rövidebb, kb. másfél órás játékidejének és annak köszönhet, hogy az első fele nagyjából egy látványos tánc show-val és azzal telik, hogy megismerjük a jelen lévő táncosokat, és kicsit közelebb kerüljünk hozzájuk. A rendező szabályosan és látványosan osztja két részre a filmjét: a közepén kapjuk csak meg a főcímet, jelezve, hogy mindaz, amit idáig láttunk, már nem érvényes: mostantól már egy másik, sokkal durvább filmet nézünk.

Jelenet az Eksztázis című filmből

Aztán beüt az LSD, és azok a táncosok, akiket eddig viszonylag szimpatikusnak találtunk (azért a többségük beleesik ebbe a kategóriába), hirtelen már egyáltalán nem lesznek azok. Persze változó, hogy melyikükből mit hoz ki a drogok miatti eksztázis, és nem mindenki válik gyilkossá, de Noé az állandóan mozgó és szép lassan megőrülő szereplők körül folyamatosan köröző kamerájával eléri, hogy úgy érezzük magunkat, mintha alászálltunk volna a pokolba. Egy olyan pokolba, ahol folyamatosan dübörög a basszus, de úgy, hogy kiszakítja a dobhártyánkat, és legszívesebben csak menekülnénk valami csendes helyre, ahol már nem ér utol az őrület.

Akiknek titokban adtak hallucinogén drogot

A filmben látott, sangriába kevert LSD elvileg elég vadul hangzik, de a helyzet az, hogy a valóságban is előfordulnak hasonló esetek, még ha nem is végződnek a filmben látott szélsőséges eredménnyel. 2014-ben egy tampai család került azzal a hírekbe, hogy LSD volt a steaknek vett húsukban, amitől az egész család hallucinálni kezdett. A történettel csak az volt a baki, hogy az LSD nem bírja a hőt, így sütés közben mindenképp elveszítette volna a hatását, így valószínűbb, hogy az üdítőjükből vagy más áruból származott a szervezetükbe vitt drog. 1996-ban egy floridai tanár üdítőjébe kevert LSD-t egy diákja, de egyetlen korty elfogyasztása után figyelmeztették őt, így nem lett komolyabb gond belőle. 1997-ben egy San Diegó-i diák tett LSD-t a tanára jeges teájába, hogy bosszút álljon egy rossz jegyért, 1998-ban pedig egy csapatnyi általános iskolás gyerek került kórházba, miután elfogyasztottak egy üvegnyi LSD-s üdítőt. A hasonló esetek elsősorban azért okozhatnak tragédiát, mert míg a legtöbb drogfogyasztó tisztában van azzal, hogy mit tesz, az, akinek ilyen módszerrel juttatják a szervezetébe a kábítószert, nem tudja, hogy mi okozza a változást, amitől megijedhet, pánikolni kezdhet, az LSD pedig rá is erősít erre az érzésre, és akár egy tragikus tett is kisülhet a dologból.

A táncosok

Noé egyáltalán nem keresett profi színészeket a filmjéhez, leginkább YouTube-videók alapján castingolt táncosokat, akiknek gyakran még meghallgatásokra sem volt szükségük – és akiknek igen, azokat is csak a teljesen megőrülős jelenetekkel tesztelte. Ennek ellenére a filmben látott játék meglehetősen természetesnek hat, elsősorban azért, mert a táncosok magukból indultak ki: sok esetben úgy kellett beszélgetniük, ahogy ők is beszélgetnének, leszámítva azt, hogy az okostelefonokat és az internetet el kellett felejteniük, ugyanis a sztori a kilencvenes években játszódik.

Sofia Boutella az Eksztázisban

A rendező nem bízta a véletlenre a film elején látható tánc koreográfiáját: Nina McNeelyt kérte fel koreográfusnak, aki olyan sztárokkal szokott együtt dolgozni, mint Rihanna, Fergie vagy Nick Jonas. McNeelynek mindössze két nap állt rendelkezésére, hogy betanítsa a koreográfiát a táncosoknak, akik között azért egy profi színész is akadt. A rendező Sofia Boutellára úgy akadt rá, hogy profi hiphoptáncosokat keresett, róla pedig egészen hihetetlen videókat talált, lévén a lány olyan énekesek tánccsapatában dolgozott, mint Madonna és Michael Jackson. A problémát csupán az jelentette, hogy már feladta a táncoskarrierjét, és pár éve színészkedéssel keresi a kenyerét olyan filmekben, mint a Kingsman, A múmia vagy az Atomszőke. Noénak mégis sikerült visszacsábítania őt egy félig táncos munkára, és ezáltal övé lett a főszerep is a táncosok között – már ha beszélhetünk egyáltalán főszereplőről egy olyan kaotikus, sokszereplős filmben, mint az Eksztázis.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top