Sztárok

Elbúcsúzott Pápai Joci

Az énekes szerint jól sikerült a felkészülés az Eurovíziós Dalfesztiválra, pénteken utazik el Tel-Avivba.

Az elmúlt két hónapban nagyon sokat készültünk, hogy a lehető legjobb produkciót vigyük ki az Eurovíziós Dalfesztiválra” – mondta el Pápai Joci, aki pénteken utazik el az idei fesztivál helyszínére, Tel-Avivba. „Dalom üzenete, hogy a jelenben kell szeretni, amit mostanában, felgyorsult világunkban gyakran elfelejtünk. Amikor Caramel szövegét először elolvastam, mintha megállt volna velem az idő” – fejtette ki az énekes, aki Az én apám című dallal a május 14-i első elődöntőben lép színpadra Magyarország képviseletében. Elmondta, hogy egyedül fog állni a tel-avivi színpadon, a produkcióban szereplő két vokalista, Katona Petra és Feng Ya Ou Ferenc a színfalak mögül fogja támogatni.

MTI/Mohai Balázs

Pápai Joci néhány hete Amszterdamban 29 idei fellépő között már bemutatkozott az eurovíziós rajongóknak. Márciusban Tel-Avivban háromnapos forgatáson vett részt. „Csak keveset láttam a városból, de most remélem, lesz lehetőségem pótolni. Mélyen vallásos vagyok, Jeruzsálembe, a történelmi helyekre is el szeretnék jutni, például a Jordán folyóhoz is” – árulta el az énekes.

A Duna Televízió a május 14-i és 16-i elődöntőt, valamint a 18-i döntőt is élőben közvetíti 21 órától az izraeli helyszínről.

Pápai Joci A Dal történetében az első előadó, akinek kétszer is sikerült megnyernie a válogatót. Két évvel ezelőtt Origo című dalával győzött, és Magyarország képviseletében a 8. helyen végzett a kijevi Eurovíziós Dalfesztiválon.

Az első győzelmet nem lehet felülmúlni, az idei azért volt nagyon különleges, mert a szeretetről, a szeretetért énekeltem” – hangsúlyozta az előadó, aki május 14-én hetedikként lép színpadra.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top