Sztárok

George Clooney-t eltiltotta a felesége a motorozástól

Amal Clooney rosszul viselte, hogy az 57 éves sztár tavaly nyáron egy olaszországi forgatáson robogójával balesetet szenvedett.

Amal Clooney eltiltotta férjét a motorozástól – írja a 24.hu. George Clooney tavaly júliusban, a 22-es csapdája című minisorozat olaszországi forgatásán robogójával frontálisan beleszaladt egy autóba. A színész nagyot esett, a baleset után kórházba kellett szállítani.

George és Amal Clooney (Fotó: Alberto E. Rodriguez/Getty Images for Turner /AFP)

„El vagyok tiltva a motorozástól. Volt egy súlyos balesetem, hetvennel beleszaladtam egy autóba, és lerepültem a robogómról. Szóval ennyi volt, többet nem ülhetek motorra” – mondta egy New York-i közönségtalálkozón az 57 éves színész.

Clooney-nak nem ez volt az első motorbalesete: 2007-ben akkori barátnőjével, Sarah Larsonnal szintén egy autóval karamboloztak.

A közönségtalálkozót egyébként a 22-es csapdája közelgő bemutatója kapcsán rendezték, a sorozat május 17-én debütál a Hulun.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése