Sztárok

Peller Mariann férjére rengetegen kíváncsiak

Peller Mariann számos moziban és sorozatba szólal meg egy-egy amerikai kolléganője helyett magyarul. Dolgozott a Story TV-nél, a TV2-nél, jelenleg az RTL Reggelijében műsorvezető. 2012 óta él boldog házasságban, és már első randi után tudta, hogy megtalálta az igazit. Lássuk mire keresnek az emberek, ha Peller Mariannról van szó!

Amire a legtöbben keresnek: Peller Mariann férje

Mit nekünk karrier, a magyarok egy híresség magánéletére keresnek a legtöbben. Így van ezzel Peller Mariann is, aki 2012-ben titokban kötött házasságot Juni György tévés szakemberrel. Az esküvőn mindössze 11-en voltak, és a nagy lakodalom is elmaradt, mert egy tökéletes ebéd után a házaspár el is utazott nászútra.  Mariann az első találkozásról és az első randiról is beszámolt az édesanyjának.

„A második randevúnkon közöltem Gyurival, hogy tudom, hogy egy picikét hangos vagyok, mire ő azt mondta: Nem picikém, te nem hangos vagy, te üvöltesz… A harmadik randin már gyakorlatilag együtt éltünk. Azt éreztem, hogy még soha senki nem sértett meg ennyire kedvesen” – mondta néhány hónapja a Story Extrának a mindig mosolygó Peller Mariann, aki férjével egyetért abban, hogy még akkor is tudják, hogy a házasságuk örökre szól, amikor veszekszenek.

Story Gála 2019

Peller Mariann és párja, Juni György a Story Gálán (Fotó: Vadnai Szabolcs)

„Vannak dolgok, amiket egyszerűen megtanul az ember, például az, hogy gálára készülődés előtt hat órával nincs beszélgetés, mert abból csak balhé lehet” – vette át a szót ugyanebben az interjúban Juni György. Juni és Peller az életüket, egy nagy, boldog káoszhoz tudná hasonlítani, de a családjuk „üzemeltetéséből” mindketten egyenlően veszik ki a részüket. A házaspár a munkában is összetart, a közös forgatás pedig tovább erősítette Mariann és Gyuri házasságát.

Amire a legtöbben keresnek: Peller Mariann gyermekei

Peller Mariannak és férjének két csodaszép fia született. 2013-ban Kornél, majd 2015-ben Szilveszterrel bővült a család. A műsorvezető nem tartozik azok közé a nők közé, akik csupa csillámporos rózsaszín ködfelhőbe burkolják az anyaságot. Korábban így nyilatkozott az Instagramján: „Anyának, szülőnek lenni sokszor nehéz. Értük, velük dobban a szívem. Sokszor vagyok türelmetlen, fáradt vagy ideges, mire végre velük lehetek este. Ez viszont igazi, véget soha nem érő, végtelenül mély SZERELEM.”

Mariann az első gyermeke születése után 8-10 hónappal tervezte a visszatérést a képernyőre. Akkor is egy sokakat megosztó témáról mert őszintén mesélni, méghozzá itt, az NLCafén.

„Addigra már a munka utáni vágy is felerősödött bennem. Egyszerűen arról volt szó, hogy bár imádom a kisfiamat, és szeretek vele lenni, azért jólesett volna lassan kilépni a 8 hónap alatt beállt mókuskerékből. Felnőttekkel beszélgetni bármiről, csak ne az éjszakai ébrenlétek, fogzás vagy fejlesztő torna témakörében… Szóval, ellentmondásos érzések kavarogtak bennem a munkába állással kapcsolatban – így, anyukaként” – írta akkor cikkében Mariann, aki alaposan felkészült a visszatérésére. Egy hétre előre lebeszélte a nagyszülőkkel, hogy mikor ki tud vigyázni Kornélra, és megfőzte, felcímkézte a családnak az ebédet.  Amikor kisebbik fiuk, Szilveszter egyéves lett, úgy alakult a helyzet, hogy a gyerekek édesapja maradt otthon a kicsikkel. „Gyuri rettentően örült, főleg mivel Kornél születésekor nagyon sokat dolgozott. Most láthatta, ahogyan a kicsi napról napra fejlődik, és rengeteget segített mindenben.”

Amire a legtöbben keresnek: Peller Mariann Reggeli

Peller Mariann 10 év kihagyás után, 2018-ban tért vissza az RTL Klubhoz. Ráadásul egy olyan műsorba, amit már korábban is vezetett. Erről a Blikknek így beszélt: „Emlékszem, 10 éve, amikor szinte kezdőként beülhettem élő adásban a Reggelibe, úgy éreztem, hogy életem legnagyobb álma teljesült azzal, hogy Csonka Picivel, majd később Szujó Zoltánnal indíthatom a nézők napjait. Aztán sajnos el kellett fogadnom, hogy amikor a Reggeli csapatát átszervezték, nekem mennem kellett. Most azonban teljes meglepetésként ért a hír, hogy testvérem, Anna mellett ismét a Reggeliben dolgozhatok. Majd kiugrottam a bőrömből, amikor felhívtak.”

Peller Mariann először akkor „ugrott be” testvére mellé a Reggelibe, amikor Anna férje, Miki egy másik műsort forgatott külföldön, később pedig állandó arca lett az RTL ébresztőjének.

Mariann és Anna a Reggeliben

De vajon, hogyan éli meg a két Peller nővér, hogy közösen állnak a kamera elé reggelente? „Igen erős a szövetség közöttünk, nem olyasféle, amit megbeszéltünk, hanem magától értetődő. Nagyon őszinték tudunk lenni egymással, ami néha tud fájni, de sosem bántó szándékkal vagyunk őszinték, hanem azért, hogy a másikból kihozzuk a legjobbat. Nincs sértődés sem ebből, vagy ha mégis, azt meg tudjuk beszélni” – nyilatkozta Mariann a Nők Lapjának januárban.

Amire a legtöbben keresnek: Peller Mariann szinkron

Peller Mariann számos világsztár kolléganőjének kölcsönözte már a hangját. Például Rita Orának a szürke ötven árnyalatának legutolsó részében, de ezt most ugorjuk is át, és inkább örüljünk annak, hogy vége. De ő „tolmácsolta nekünk a Fekete pillangóban Piper Perabot, és Margot Robbie-t a Suicide Squad, a Focus, A látszat csal valamint a Tarzan legendája filmekben is. Ahogyan Mariann, úgy testvére Anna is rendszeresen szinkronizál, ezzel kapcsolatban is meséltek korábban a Nők Lapjának.

„Annyira egyfelé tart az életünk, hogy ha én nem tudok elmenni egy szinkronmunkára, akkor Mariannt kérik meg, hátha jó neki. Vagy amikor ő babát várt, akkor én folytattam azt a szerepet, amit ő elkezdett, és fordítva. Olyannyira, hogy gyakran össze is kevernek minket. A hangunkat biztosan.”

Amire a legtöbben keresnek: Peller Mariann Instagram

Peller Mariann néhány éve jelentkezett saját tévéműsorával, mely az Utazás a lelked körül címet kapta. Tavaly pedig elindította saját oldalát, és rendezvénysorozatát is, melynek a Feel Soul Good nevet választotta. Hogy miért írjuk le mindezt? Mert bár Peller Mariannak van olyan Instája, amelyen a magánéletével, és a munkájával kapcsolatos dolgokat is megosztja, mi sokkal fontosabbnak tartjuk bemutatni azt a lélekközösséget, amit a műsorvezető, az elmúlt időszakban felépített. Mariann mondhatni az önismeret, és a pozitív gondolkodás felé vezeti az embereket.

Teszi ezt kicsit sem erőszakosan. Ha egy bulvárlapról a vérvörös szín jut eszünkbe, akkor a Feel SOUL Goodot egy kellemes pasztell árnyalathoz hasonlítanánk.  „A Feel SOUL Good azt jelenti, ha Te fejlődsz, az hatással lesz a környezetedre is. Ha pedig látod azt, milyen jó hatással vagy másokra, az végül visszahat Rád” – olvasható az oldalon, amit Mariann egy kedves barátnőjével együtt vezet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top