Sztárok

Az agyérgörcsön átesett Demjén Ferenc ekkor térhet vissza a színpadra

Demjén Ferenc legutóbb 2018. december 30-án a Budapest Arénában állt közönség elé.

Demjén Ferenc kemény időszakon van túl: három hónapja kapott csípőprotézist, majd május 3-án agyérgörcsöt. A Blikk információi szerint a Kossuth-díjas énekes-dalszerző gyógyulása jó ütemben halad, a 2019. december 30-i nagy koncert sincs lemondva, feltételezhető tehát, hogy Demjén Ferenc majd ott szeretne visszatérni.

„Nagyon szeretett volna minél hamarabb színpadra állni, de belátta, hogy egy agyérgörcs után hosszabb nyugalomra van szüksége, egy közelgő koncertdátum pedig csak feleslegesen stresszelné. Rehabilitációja folyamatban van, napról napra jobban érzi magát. Június végén már sétálgathat. A körülményekhez képes jól van, és folyamatosan mellette van a felesége, Rebecca” – mondta egy neve elhallgatását kérő személy.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top