nlc.hu
Sztárok
Judy még hét hónapot vár, hogy teherbe essen

Judy még hét hónapot vár, hogy teherbe essen

Tehát idén év végéig. Judy hétéves kislánya szeretne egy kistestvért, anyja eredetileg három babát szeretett volna.

Idén lesz 45 éves Judy, akinél, ahogy a Bors írja, már az is csoda, hogy van egy kislánya, hiszen az orvosok anno kijelentették: nem lehet gyermeke. 2011 decemberében azonban megszületett a lánya, Maja, aki néha azzal nógatja, hogy mikor lesz végre kistestvére. „Egyáltalán nem zárkózunk el a férjemmel a családbővítéstől, sőt kifejezetten örülnénk, ha lenne Majának egy kis barátja. Én mindig három gyermeket szerettem volna, de úgy fest, ez közel a 45-höz már nem fog megvalósulni – mondta a lapnak Judy. – Két éve próbálkozunk Balázzsal, de igazság szerint egyikünk sincs ráfeszülve a babakérdésre. Az égiekre bízzuk a családbővítést. Boldogok lennénk, ha születne még egy kislányunk. Mindketten szeretnénk, de ha nem jön össze, azt is elfogadjuk. Ez sokak­nak furcsa, és kérdezgetik is, hogy miért nem lombikprogramozunk, de nekünk eszünkbe sem jut ilyesmi. Ha természetes úton nem fogan meg, annak oka van.”

Judy azt mondta, ezt az évet még kivárják, 45-ön túl viszont már felhagyna a próbálkozással. „Az én biológiai órám is ketyeg, és szeretném még látni, ahogy a gyermekem felnő – tette hozzá. – Majácska különben is kitesz hármat, úgyhogy a nagy családról szóló, dédelgetett álmom már réges-rég megvalósult.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top