Sztárok

Kis Grófo 120 emberrel ünnepelte magát és kislányát

Ráadásul pont a saját születésnapján. Hatalmas muri volt.

Május másodika nagy nap volt Kis Grófo életében, hiszen megszületett a kislánya. Így jelentette a Facebookon: „Hölgyeim és Uraim! Elérkezett a pillanat, hogy 2 fiú gyermek után egy kis hercegnő édesapukája is vagyok. Egyszerűen nem tudom szavakba önteni, hogy most mekkora az öröm a családban. Azt kívánom mindenkinek, hogy ilyen boldog legyen mindenki, mint én a kis családomban! Anya és a pici is jól vannak” 

Grófo az apjával és az öccsével / Fotó: Kis Grófo Facebook

Tündének hamar meg is volt a keresztelője, amit Grófóék egy uszkve 120 fős murival ünnepeltek, ráadásul pont Kis Grófo születésnapján. „A Jóisten segítségével összejött, hogy a születésnapomon meg tudtuk tartani a kislányom keresztelőjét is – mondta a Borsnak a Bulibáró. – Reggel 8 órakor elkezdődött számunkra a nap. Már ekkor érkeztek a nagybácsik, de talán ilyen kevesen még egy családi eseményen sem voltunk. Nagyjából 120-an lehettünk, és tényleg csak a családot, illetve a legközelebbi barátokat hívtuk meg.”

Grófo a templomi keresztelő után beleállt a buliba. „Volt birkapörkölt, az édesanyám készítette pacalpörkölt, sültes tálak, sült malacok, rengetegféle saláta, gyümölcsök, desszertként pedig hatféle tortából válogathatott a vendégsereg. Mert nálunk az a szokás, hogy inkább több legyen, mintsem a vendég elégedetlen maradjon. Két zenekar húzta a talpalávalót, de természetesen mi Grófóék sem maradhattunk ki a buliból, reggel 8 óráig ünnepeltünk” – mesélte Grófo. Elmondta, két fia is nagyon jól fogadta a kislányt, pedig a szülők picit féltek, hogy lesz egy kis féltékenység bennük, hogy most nem ők vannak a középpontban. De minden okés. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top